Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1977-08-30
B Bi I Az 1973-as határozat - mint már említettük - a káder munka H ■ fejlesztésének legfontosabb feladatát a káderutánpótlás terv- M ■ szerübbé, szervezettebbé tétélében jelölte meg. ■ ■ A határozatot követően, különösen a kongresszus után erőteljes H ■ munkát végeztek a pértszervek, a személyzeti apparátusok a káder- H ■ utánpótlás tervezésében és szervezésében. Bár a Központi Bízott- M ■ ság határozata a központi és megyei szintű pártszervek, az orsza- H ■ • gos szintű gazdasági szervek számára Ir^a elő a káderutanpotrasr M ■ ás képzési terveket, véleményünk szerint nagyon helyes volt a ■ Budapesti Pártbizottságnak az a döntése, hogy a Kerület, por 1 v H ■ zottságok is készítsenek ilyen terveket. Az önálló vállalataink ■ ■ a miniszterek előírása folytán készítenek ilyen terveket. E mun- M ■ kének nagy jelentősége van, ha a tervek reálisak, célirányosak ■ i „t uóp“ ív pq e terveket folyama roalizólésukhoz a tenni valókat ej végzik . H ■ tosan karbantartják,Igazítják a változó körülményekhez , akkor ■ ■ ez megteremti az a,apját a tudatos, tervszerű kádermunkának, a ■ 0 káderek nevelésének. B ■ A. eddig készült káderképzési és káderutánpótlási tervek meg■ valósításának folyamatában vagyunk. Máris vannak ennek ere me■ ^B E mellett e munkának még vannak gyengeségei. ■- ive,,, óm n <-7pmélvzeti vonalon is ke- H Egyik ezek közül, hogy a partban es a személy ■ szülnek tervek. ■ g.,Rk nincsenek mindig dssahangolva',. Ez gyekor , az alsóbb és a ■ felsőbb szintű azonos szervek között is. I . prvpknek hogy nem tudták még módszereiben I H ! Íreket azervazni. T»bb helyen még nem világos. I __________Ab