Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1977-08-30

H hogy a káderképzési és továbbképzési tervek a már funkcióban , ■ I beosztásban lévőkre kell vonatkozzon, a káderdánpótlási terv JJ H pedig azokra, /akik a jelenlegi vezetőgárda utánpótlásaként ■ ■ jönnek számításba, vagyis arra a sokat emlegetett úgynevezett H ■ második vonalra. Pontos arra is figyelmeztetnUnk, hogy az uián- I H pótlási tervekben szereplő káderállományt nem szabad úgy tervez- I ni, hogy ki-kinek a helyére kerüljön majd, hanem azt kell ozá- I ® mi tusba venni, kinek milyen területre van adottsága ’ I «MP, foglalkoztatását ilyen irányba kell orientálta. I Hl A káderképzési, továbbképzési, utánpótlási tervek készitésének I HK és megvalósitásának jswtótt modszerbeni fejle ütésével, ■ finomításával még tovább kell foglalkoznunk. I Tisztelt Pártbizottság! I H ..lü írásos előterjesztéshez fűzött kiegészítésben a megfogni- I ^ mázott, időszerű konkrét feladatok indokiSsára törekedtem* 1 A Végrehajtó Bizottság megítélése szerint a káder és személy- I zeti munka a Központi Bizottság által meghatározott irányba I halad. Az 1974-ben elfogadott feladati érvét időarányosan tel- I ■■ jesitettük. m Most főleg arra van szükség, hogy a Pártbizottság vitája tár- 1 ja fel a valóságos, az időszerű részfeladatokat a KB határó- I zata további eredményes és hatékony végrehajtásához. Újabb 1 határosaim úgy tűnik nincs szükség, \ továbbfejlesztés kőnk- I rét és pontos feladatainak meghatározására javasoljuk töreked- ■ /tf) I

Next

/
Thumbnails
Contents