Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1960-06-01
■ ■ fflffii Általában a dolgozók a munkás-porai zt szövetség erősítésének fontos- BHjj IgR ságit mindenütt kihangsúlyozták. Ezzel szemben a kisebbséget képvico-Hl löknek kell mondani azok számát, akik helyes álláspontot foglaltak el Ia mezőgazdaság szocialista átalakitásának kérdéseiben. Ez arra is rámutat, hogy a pártoktatás és az agitáció vonalán még igen sok munkát kell kifejteni, hogy ezt megértessük a dolgozókkal. ü vall is, a nacionalizmus és a pr ölet ár nemzet közisé ggol kapcsolat os kéz BfiES dések: A vallásnak még igen erős hatása van, főleg a nők körében. Úgyszintén a pártonkivülieknél is. Sok olyan néz^t van, a pártonkivüliok körében. mely azt mutatja, hogy a pártnak a vallással kapcsol tos álláspontja ^ megbékélést jelent a vallással. Volt aki ezt úgy fejezte ki, hogy helyosli a békét a papokkal és a vallással. Amikor e tényeket megállapít juk, ugyanakkor a jelentésekből azt is kitűnik, hogy ha nem is tudatósan, de a vallásosság napjainkban már nem hat olyan fanatikus módon, mint valamikor. Ennek példája, hogy sokan azt mondják, hogy soha nem járnak templomba, de hisznek istenben, nem tudjak másképp elképzelni a világot, minthogy általuk fel nőm fogható módon csak emberfeletti lény hozhatta azt létre. A szülők je lontsö része megkeresztelteti gyej.mokét. Egyrészülc nem is vallásosságból, hanem szokásból, vagy azért, ment nem akar ellentétbe kerülni a nagyszülőkkel. Ez vonatkozik az ünnepekre is, molyokot nem meggyőződésből, hanem inkább megszokásból # tartanak. Van aki azt mondja, hogy azért szükséges a vallás, mert ez; i! az emberi rosszaság fé kent art ás inak eszköze." l^Hj A jelentésekből az is kitűnik, hogy van bizonyos dofoneivo a valláskórdésében. Ezt példázza, hogy sokan azt vallják, hogy Ők vad lussosságban nevelkedtek, aéj, nem értik meg az uj világnézetet, de u< u b uijak, ha gyermekük nem követi már Őket. E defenzívának természetesen az is oka, hogy az olmult években a propaganda, munkánkban több alkalomaal foglalkoztunk a vallásos világnézeti elleni harc kérdéseivel. S erlnők nyomán már sokan határozottan fellépnek a vallásos világnézettel szemben. Lefestik a fasiszta rendszer és a papgág kapcsolatát. Elmondjak, hogy milyen szerepe volt és van, a vallásnak az emberek olnyomáóban, tudatlanságban, a kizsákmányol ás fenntartásában.