Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1960-06-01
B* A vall ás uHoni harcban azonban, azt tapasztaljin-:, hogy még rwu árva-4*yi^ nyes ül kellően a szívóé, türelmes, felvilágosító munka. Többször tn~ EHH lálkozunk inkább azzal a módszerről , mely a vallásos ember okút így ok- |H^HB szik nevetség tárgyává tenni. Erre utal a Postának jelentésű, mely -z-m rint nagypénteken üzemi húsos ebód volt, s ekkor tubáén xulajanlottuk húsadagjukat. mások viszont szivu-sen elfogadták ízt, azzal . kijeién- gjgJj|HH tóssolv hoty : ” volt idő, amikor art úgy is többet bejtöltek, mint kuilu* Hl volna.” Ugyanitt a következő u:gyom ázatot adták az egyik vallásos asz||fH| s z o nyilak a hivat il televízióját a szakszervezeti visszatérít ősből |HHH gg vásárolta a hiv ■ taráién pedig a "boldogságáé szüz-nária" segítette H^^H |B no gvá s ár o.l ni. HH 0 Hasonló jelemé k:,.l máshol is tál'.lkoztunk, ha m a is ilyen kirívó Un ■Bj nacio/ializuus kérdéseivel a. k .nyalat j?eli.'.erese viszonylag ^eve£ut ualólkoztunk. Többen kijelentettek, hoLg n a pro bio na ma mr ni- HHH lünk megszűnt. A n.^nyrlat.cozásokból viszont azt túlik ki, hogyha cső..<^^#1 ^^B kent is a nacionalizmus a dolgozók kóroson, du a ;. akor lati kér-./ áR désukben o konkrét beszél,.ubesokcen kitűnik, rogy s ok proclemu '/an w^_ • * ■I 0 torületeli) s ezért attól f élv.., hogy esetleg megbélyegzik Ők. t, in- HM ORR kább i.u. Jorülik o témát. Pl. a Poszt.•.;y'árbun vetettek tel, nogy szabi -. RjjH BHR a hazafis ág kérdéseiről beszólni vagy aa, illetve, ha b.. ez-lrmk uii u HRHI 0 ne ! fogják-u félreért..ni nacionalizmus vádjával no zni. Olyan n , ny ilvánuláss al is találkoztunk, ugyancsak a Pos ztó vgy ár bán, .\\i, HHH .rogy rangsorolták a n pidemokratikuc országokat e:nn 1: követk~stó HHj ^^H ben Romániát az utolsó helyre tették. ^R^H mm A proletárintuinacionnli zitus kémdé ’uiben is i en s. . '■ eÍreértét van. flHR HHH - - vélik, hogy a nr ölet árnomzot közi súg hangoztatása az fbité- HH telezi a - v- -p -í < w Ivet és -.-t. oöt u u íren tál M.coztunk í o t s z indul, .tu Íe*<íí’íÉif Uu ,nyii >. ánuláss • .1 a Hajó-, épú-vito V. -uálásol azt mondo óta az égy. - RHR dolgozód :1 hogy nem érti, ho yan lehet biztosítani a szocialista or~ ^^^H ■H szagok óssZuf'og.ásáb és az egyenjogúságot, mikor elvár, nagy ország is 'jj^^R HBH részt ve ez a ikékD-beu ..int; a iSzov.i „tunió."U yaiiitt ... nasrk a ;10 ozása*. HHH HBH v:iu -- vólem'-nge , i.)g, z rt a láss o:g abo nálunk le tsz invonal, HHj r^int luhetno, reit "‘nekünk is segítem kell az HD-.-b, ni báni .'.t sti. • j^^H HHH Az hüA-vai kas csői b o an is s ok félreértés van, : iond j .u:: " Ok voltak HHj■ ^^H AÍ