Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1989-04-08
■ K»rt.ász Zoltán elvtárs ( CSM F e j 1 . - I e r V . V á 1 1 . ) Pártértekezlet! ■ I Szeretném elmondani azt, hogy az Írott anyaggal, előter-Hfl jesztéssel bizonyos részben és igen nagy részben nem értek |BHH| ■ egyet és ezért nem is javaslom elfogadásra. Kifejtem, hogy ^^^B ^B miért és melyik pontját. ■B Kezdeném a demokratikus centralizmussal. Lehet, hogy a tör-H ténelem során az egyetlen és az első volt, amikoi pártunk j^^^B H ezt a két fogalmat össze akarta hozni, nekem az a véleményem erről, hogy a demokratizmus és a centralizmus az két ellen^^^B H tétes fogalom. Hogy ezt nem sikerült megvalósítanunk, az j^^B ^B látszik azt hiszem az eredményben is, amit elértünk. ^^^B H W Nagyon fúramódon azt próbáltuk megcsinálni, hogy a vállala^^B H toknál, ahol a demokratizmusnak nincs helye gyakorlatilag, BB ott bevezettük a demokratizmust, de egyszemélyi felelősséggel. ^^B| M A pártnál, ahol viszont igen is a demokratizmusnak lenne H helye , 0tt tulajdonképpen nincs egyszemélyi felelősség, de ^^B H centralizmus van. Azt hiszem, ez valahogy fordítva kellene, ^^B hogy j^^^B ■ Van egy másik probléma is, itt beszéltek már az elvtársak előttem, hogy három irányvonal van a pártban. Ezt ha akarjuk, ^B ha nem el kell, hogy fogadjuk, hiába akarjuk elhallgatni. ^^B ^B ^ Mert ha elhallgatjuk, annak következményei lesznek, igen ^^B ^B súlyosak. Tudomásul kell venni azt, hogy ezek közül az ^^B irányzatok közül egy párton belül legfeljebb egy fog erve^^B nyesülni. Hogyha megpróbáljuk ezt elkerülni, annak az ered^B ménye vagy az lesz, hogy szétszakad a párt, vagy az lesz, ^B hogy elfogynak a párttagok. Magyarul, nekünk itt, ennek az ^B értekezletnek döntenie kell, hogy kerületi szinten melyik ^^B irányvonalat támogatja . Vagy igy, vagy úgy. Vagy úgy kell ^^B dönteni, hogy kimondjuk nyíltan, hogy hogy, vagy úgy fogunk ^B dönteni, hogy akit megválasztunk első titkárt, olyat valasz^^B B| tünk, amelyik a mi irányvonalunkat akarja képviselni. ^|B ■ ■ BB