Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1989-04-08
H A kerületi pártmunkával kapcsolatban, , az elmúlt ■ évben a pártértekezlet, az országos pártértekezlet igen nagy ■ hatáskört adott a pártalapszervezeteknek, amivel a pártalap-Hl szervezetek nem tudtak élni. Ebben ők is hibásak - természe■ tesen - túlzás lenne, ha ezt a kerületi pártbizottságnak a H| nyakába varrnánk. De azért a kerületi pártbizottság is hibás M ebben, hogy nem tudtak élni az alapszervezetek ezzel a jogukkal, tulajdonképpen megmutatkozott ez itt a pártértekezleten is. Ha ezt az alapszervezetek kezdeményezték volna, mert joguk 1^® V0lt hozzá, akkor nem kellett volna háromszor nekifutni ahhoz, ^ hogy pártértekezlet legyen. De mondok egy másik példát is, volt egy távirata a kerületi pártbizottságnak az 56-os állásfoglalássál kapcsolatban, ami igen nagy felháborodást váltott ki a parttagokban azért, mert a párttagok nevében született, anélkül, hogy a párttagokat megkérdezték volna. Lehet, hogy ugyenez lett volna a párttagok véleménye, bár én ezt kétségbe vonom, de az egészen más fényt vetett volna rá, ha megkérdezik előtte az aztán született volna ez a határozat. Azért mondtam, hogy HH itt az alapszervezeteknek igen komoly felelőssége van, hogy nem tudtak élni az önállósággal amit kaptak, és még úgy érzem, hogy még most sem tudnak, most sem tudják, hogy mit kezdjenek ^ ezzel az önállósággal. A gazdasági élet befolyásolásával kapcsolatban szeretném azt mondani, hogy itt az anyag tartalmaz bizonyos kérdéseket, hogy mit kellene a gazdaság.... Nekem az a véleményem, kerületi szinten gazdaságpolitikát nem lehet kialakítani. A gazdaságot szabályzókkal kell ira- BH nyitani, amit viszont nem kerületi szinten kell eldönteni. Ha a szabályozóink rosszak, ettől legfeljebb az lesz, hogy nem lesz összhang makró és mikro szinten a gazdaságban. De attól még nem lehet kényszeriteni egyetlen egy vállalatót sem arra, hogy makroszintű érdekeket képviselje a saját érdekeivel szemben. És ezt a párt sem fogja tudni elérni. ^^^B n Én megmondom nyiltan, én reformpárti vagyok, ezen a kommunista ^B párton belül. ^^BH