Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1986-10-30

1 nem tekintik a vezetés szerves részeként, igy munkájuk több esetben csak a végrehajtásra korlátozódik. A személyzeti munka politikai rangját az irányitáeban erősíteni szükséges. Gondot jelent, hogy tervszerű képzésük nem megoldott. A pártszerveknek a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a személyzeti munka megfeleljen a párt káderpolitiká­jának. A pártirányitás érvényesülésének lényeges feltétele, hogy nyilt ság, őszinteség és demokratizmus jellemezze a kádermunkát. Kerü­letünkben a kádermunka demokratizmusának szervezeti keretei az elmúlt időszakban jelentősen fejlődtek. Szinte kivétel nélkül a /-> formai keretek betartásra, betartatásra kerülnek. A pártszerve­zetek általában biztosítják a KISZ véleményezési jogkörének ér­vényesülését. Általánosítható tapasztalat, hogy a káderfejlesztési tervek indo­kolatlanul zártak. Empirikus tapasztalatok bizonyítják, hogy az érintettek egy része nem ismeri a vele kapcsolatos elképzeléseket. A káderutánpótlás biztosítása ellentmondásosan jelenik meg. Azon üzemeinkben, ahol nagy a fluktuáció - munkaerő hiány - a partszer­vezeteknek nehéz a színvonalas utánpótlás biztosítása. Sok eset­ben hiányos a második vonal, sok a kilépő káder, aki máshol leg­többször elvósz a mozgalom számára. r* Kedvező tapasztalat, hogy vállalataink egy részénél - a tudatos utánpótlás nevelés során - nagyfokú fiatalításra került sor. lobb területen megoldott a színvonalas káderutánpótlás. Néhány helyen helyes gyakorlat, hogy a hatáskörbe tartozó vezetők felé a vállalatok vezetői személyre szólóan fogalmazzák meg elvá­rásaikat. Többfajta megközelítésben merül fel, hogy a munkások vezetővé vá­lása - a pozitív példáink mellett - az utóbbi időben miért egyre nehezebb. A tapasztalati válaszok, hogy a munkásnak vezetővé való kinevezése anyagi hátrányt jelent. Más megközelítésben a tanulás - más értékek előtérbe kerülésével - elvesztette rangját, érdekelt­ségét. . / . t--- ' - J L L * _____________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents