Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.25.a/1)
1989-09-29
í Gyulai Gusztáv XX.kér. Tanács Tisztelt pártértekezlet! Churchill azt mondta, ha egy percben kell elmondanom azt, amit akarok, akkor két hétig készülök rá. Ha 5 percben, akkor 2 napig, ha mondhatom bármennyi ideig, akkor akár el is kezdhetjük. Girnt Vilmosné et.nó pártkörzet XX/11. Tisztelt pátértkezlet! Én azt gondolom, hogy ez a mai értekezlet is megmutatja, hogy az ellenzékiség 1 sokkal jobban tetszik ma az embereknek, mint a párt politikájának a támogatása. Egyetlen dologról szeretnék éppen ezért beszélni, a területi pártmunkáról. Szandtner et. elmondta azt, hogy kétféle reagálás van ma az idős párttagok körében, vagy apatikusak, vagy türelmetlenek lesznek. Én remélem van harmadik állásfoglalás is az idősek körében. Bár az idősek azt mondják, hogy úgy néz ki, őket már leirták. Kérem éppen ezért én helyesnek tartom azt a programot, amelyet a 9. oldalon a lakóterületi pártbizottságok munkájaként fogalmaznak meg, és egyetlen dologra szeretnék reagálni ezzel kapcsolatban. Elhangzott itt az egyik hozzászólás részéről, üzemi munkás volt az illető, vagy üzemi funkcionárius, hogy oda fognak figyelni a lakóterületi pártmunkára, a lakóterületi körzetekre. Kérem, elvtársak, csak nagyon röviden mondom, nem odafigyelni kell, oda kell tartozni annak, aki ott a munkát erősiteni akarja. És, ha azt akarjuk, hogy ez a párt éljen a lakóterületen, akkor igen is azok a párttagok, akik a kerületben laknak vegyenek részt a lakossági gyűléseken, a fórumokon, vegyenek részt a tanácstagi beszámolókon, mert igencsak elöregednek ezek a fórumok. Elvtársak, volt a múlt héten egy ilyen fórumunk. A Demokrata Fórumtól volt ott 2-3 megfigyelő. Előttem ülnek, kérdezem az asszonyokat, akikkel összejöttünk, hogy na mi lesz itt? Hátrafordul az illető és azt mondja, - kezében a Népfront megújulásáról szóló papírral - ezt fogják felolvasni. Nagy örömömre szolgált, hogy az előadó nem olvasott fel semmit, hanem egy beszélgetést kezdeményezett, dr. Császár Gyula, akinek igen meg kell köszönni, és igen eredményes volt. Tehát, amikor a megújulásról van szó, ne kivánják tőlünk, hogy Írjuk le előre mit fogunk mondani, és ne papirról beszéljenek a lakossági üléseken, a kommunisták, hanem azt mondják el, amit gondolnak, amit éreznek, akkor a lakosság pártolni fogja őket. Halmai József et. Közgép Az írásos anyag áttanulmányozása heves vitát és indulatokat váltott ki. Magyarul bekapták majd nem a párttitkárt. Véleményünk az, hogy az eltelt időszakért a párt a felelős, de azon belül másmás a felelőssége a különböző testületeknek és személyeknek. Egyszóval a KB., azon belül egyes személyek döntő felelőssége nem vitatható, hiszen a meghatározó politikai, társadalmi, gazdasági vezetők hivatalból KB tagok voltak, ill. még jelenleg is azok, Megítélésünk szerint az Írásos anyag azt sugallja, hogy az alsóbb szintű pártszervezetekben kell keresni a felelősséget. Ez nem igy van. Kimerem jelenteni, hogy nálunk a párttagság döntő többsége élen jár a közéletben, termelésben és a párt politikájának érvényesítésében még akkor is, amikor olyat kellett politikailag és gazdaságilag végrehajtanunk, amiről mi sem voltunk meggyőződve. Miért volt ez igy? Azért, mert bizalmunk volt a vezetést^,-, az alapvető gondok el lettek tusolva, hallgatva, konkrét beszámoltatás, ellenőrzés nem volt. r n* - 27 - * L ~