Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Párt és Tömegszervezeti Munkabizottság ülésének jegyzőkönyve, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/9)

1988-05-30

* I n » A lakóhelyi SE-vel való közös rendezvényeken, sportnapok­­a'lkamával 6 labdarugó csapat és 1.491 fő vett részt, Pútónapokon és sportnapokon egyéb szabadidős programokat is biztosítunk, melyben a közművelődési intézmények nyújtanak nagy segítséget. Ezt a fajta komplex rendezvényformát 1988. évben szélesíteni kivánjuk. Ez évben is közreműködtünk a kér. KISZ Bizottság rendez­vényein - Pin Napok, Magyar Ifjúsági Kupa - 8 üzemi csapat és mintegy 350 fő üzmei fiatal vett részt e programokon. ^ A lakóhelyi egysület által tervezett családi ötpróba teljesitményrendszer bevezetését anyagi eszközök hiányában az elült évben nem sikerült beindítani. 1988.-ban az a helyi kezdeményezés beindul, mely várhatóan 400 - 500 család /: 1.200 - 1.500 fő/ egész éves rendszeres felkészülésére épülő eseménysorozat lesz. Meg kell említenünk, hogy a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa által biztosított 15 ezer /: Tizenötezer Pt.:/Ft.­­anyagi támogatás a költségek emelkedése miatt sajnos kévés, és a január 1-vel életbelépett szabályozók a szponzori tevékenységet korlátozni fogják. Ha a kerület sportéletét szinten akarjuk tartani, akkor nagyobb mértékű támogatásra lesz szükségünk. /"■' Munkabizottságaink vezetőit és tagjait elismerés és köszönet illeti 1987-ben végzett munkájukért. Hasonlóképpen az üdültetési felelőst is, aki jól végBzte te­vékenységét. Eredményes Dr. Bálint Anna ügyvédnő közreműködésével kerületi bizottságunk jogsegélyszolgálata. 1987-ben mintegy 15 alkalommal lakossági ügyeket /: lakás, ingatlan, birtokháboritás, családi problémák, stb:/ érintő intézke­désre került sor. Ahhoz, hogy kerületi bizottságunk eredményesen tudja végezni feladatait, feltétlenül szükség van a megfeleő kapcsolat­­rendszer kiépítésére. Elmondhatjuk, hogy- kapcsolatunk a kerületi tanáccsal kiegyensúlyozott, a tanácsülésekre és minden fontosabb eseményre meghívást kapunk, a bizalmat a kerület közéleti eseményein való-9 L-------------------------------------------------------------------------------------------­­---------------------------— ...................—^ 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents