Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Párt és Tömegszervezeti Munkabizottság ülésének jegyzőkönyve, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/9)

1988-05-30

|p- ■■■■■&*#> * ! i * - 8 részvétellel, a tanácsi munka többirányú - fentebb vázolt - segítésével igyekszünk viszonozni:- élő a kapcsolatunk az MSZMP Kerületi Bizottságával amelynek figyelme, elvi iránymutatást segiti tevékenysé­günket: 1987. novemberében adtunk tájékoztatást a kerületi PB-nak munkánkról:- együttműködünk a H N F Kerületi Bizottságával közös feladataink végrehajtásában:- Meghatározó munkánkban a Szakszervezetek Budapesti ^ fanácsának szakirányítása, amelynek titkári értekezle­tein, tanfolyamain, fórumain, szakirányú továbbképzésein sok segítséget kapunk. Figyelemmel kisérik munkánkat: ezt bizonyltja az is, hogy Nyugdíjas bizottságunk tevékenységérről beszámoltunk a Budapesti Bizottságnak, amely elismerését fejezte ki. 1987. évben megkezdett munkánk kiszélesitését, eredményességeének fokozását tüzünk célként bizottságunk számára 1988-ra. Fealadunknak tekintjük:-ASZÓT 1987. évi februári határozatában foglalt feladatok feladatok megvalósitását,- a kerületi tanáccsal kötött "Megállapodás "-bán foglaltak tel­jesítését ,- a munkabizottságaink eredményes működését. Változatlanul megkülönböztetett figyelmet kivánunk fordítani;- a nyugdíjasok- a gyermek - és fiatalkorúak, a családok gondjainak enyhítésére, segítésére, és ezekben a feladatokban együttműködünk a tanácsi, a társadalmi és tömegszer­vezetekkel, az ifjúsági szervezetekkel. Közreműködünk a kerület lakossági szolgáltatásainak, közle­kedésbiztonságának, sportéletének fejlesztésében.

Next

/
Thumbnails
Contents