Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1986-05-27
' i i-i 1 5■ A társadalom osztály és rétegszerkezete változásainak értelmezése továbbra is munkán'- egyik legfontosabb eleme ke ogy e gyen. A társadalomtudományok e területre vonatkozó eredményeit gyorsabban kell átültetni a propagandamunkába. 4 . / &_n^riaRáQ teljesitőképe sjjéllg_JIÍÍ^i^ és feltételei TTéma megvitatása során a szemináriumok résztvevői a gazdaság teljesítőképessége növelésének legfontosabb eszközeinek az et kéltség fokozását és a szervezés javítását tekintettek. Hangsúlyozták, hogy az érdekeltség növelésére a nyolcórai munkaidőn belül nem pedig azon kivül van szükség, s fontosnak tartja , hogy a teljesítmény tükröződjék a bérekben is. A reformokat szükségesnek és időszerűnek tartják, de tob e véleménye szerint a reformfolyamat végigvitele nem elég következetes, s az egyes lépések nem mindig állnak össze egységes egessze Az intenzív szakaszra való áttérést lassúnak tartják, úgy ítéli meg, hogy a gazdasági növekedés forrása ma is a termeles fokoza-S 3 Igen sok helyen foglalkoztak a kisvállalkozások helyével, szerepével gazdaságunkban, s bár létjogosultságukat elismertek, so an felvetették, hogyaVállalati Gazdasági Munkaközösségek le e igen sok negatív hatást is maga után von. Ezzel kapcsolatosan tőben felhívták a figyelmet a szabadidőben végzett munka rövid es hoszszutávon jelentkező káros következményeire. Sokak véleménye szerint nagyobb figyelmet igényelnének a munka emberi tényező. 5 . / Életszinvonal és szociálpolUjJkánk A pártoktatás keretében lezajlott viták során a kongresszusi életszínvonallal kapcsolatos célkitűzéseit illetően pesszimizmus nyilvánul meg, az emberek többsége úgy érzékeli, hogy színvonala romlik, jobb esetben stagnál. <rr L ______________________________________________________________________^_____/__________________________________ r"