Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1983-05-17

r n t f - 6 -Néhány, a kérdőivektől eltérő megállapítás.:.- ióval negativabb a KISz megítélése, mint a kérdőíveken. Többen nyíltan bevallották, csak azért KISZ tagok, mert kötelezőnek érzik. Előfordult olyan szélsőség is, hogy 8. osztályos korában az osztályfőnök beíratta. Akik to­vább akarnak tanulni azt vallják, hogy a felvetelinel je­lentős előnyt jelent a KISZ tagság, , - több helyen élénk vita bontakozott ki a hazafiság ^érde­sében. Pozitívnak Ítélhetjük, hogy egyetértenek abban, mely szerint nem elegendő a történelmi múlt hagyománya­inak ismerete .aktív cselekvés is szükséges.Abban m^r nem volt egységes az álláspont, hogy ez a munkában, a tanu­lásban az állampolgári kötelezettségek teljesiteseben, vagy más feladatokban jelentkeznék. A fiúk közül pld.so­­^ |<an a hazafiságot azonosították a katonai szolgálat tel­jesítésével , r-v - sok fiatalban nőm toljesen valósághű a mai szocializmuskép. Egyeseket elvakit a nyugati filmekből megismert életmód, azt általánosnak tekinti,- A neqyedik évfolyamosok unalmasnak, esetenként érthetet­lennek tartják a világnézeti órákat. Nincs jó Jank0jJYY' . van olyan iskola, ahol filozófiai kislexikonból, deffmi­­ció szerűen "oktatják" a tárgyat, mert egyáltalán nincs tankönyv. A beszélgetéseken is nagy szerepet kapott a felnőttek munka­erkölcséről, az iskola nevelő munkájáról, a tanár-diák vi­szonyról a vélemény. Ezek általában tükrözik a felmerések tapasztalataid. III. Középiskolai tanárok véleménye az ifjúságról és_ a nevelő munkáról A beszélgetésen 9 történelmet és világnézetet tanító tanár vett részt, , . . A pedagógusok véleménye a kerület középiskoláiról rosszabb, mint azt a kérdőívekből vagy az egyéni beszélgetések so­rán tapasztaltuk. Ezek közül a legjellemzőbbek:- a társadalomban meglévő divat-jelenségek az iskolában is éreztetik hatásukat. Fellellető a cinizmus, pesszimizmus, és bi^nyos fokú szovjet-ellenesség. ? 1 i 1 l ------J a____- - -- ------- - ----- - - -­­- - — ---- • - - -- - - - - - * - - -

Next

/
Thumbnails
Contents