Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1967-11-08
I A KÖZáKT-tel megállapodás szülőt ott, hogy a vállalat az elkövetkező időszakban is megtesz iáin dönt annak érdekében, hogy a korüloti lakosság jel onlog jónak mondható ellátottságit mennyis égi is minőségi vonatkozásban biztosítani tudja. Ennek érdek.ében 1968. I. fői Svábon közösen tanulmányozni fogjuk, hogy a jelenlegi KÖZÉRT hálózat milyen mértékben tudja ellátni a lakosságo t • Tovább folytatja a közért a kereskedelmi központ k kialakítására vonatkozó, Tanács által jóváhagyott tervezet megv IÓ3itására irányuló erőfeszítéseit. A betervezett kereskedelmi központi üzletek kialakítását elvégezik? ezek közül a Petőfi téri létrehoz is a már ebben az évben megtörtére v. Elmarad azonban a Gyáli utón tervezett lisl.it kialakítása, mivel a hálózatfejlesztési eredmények felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy az elmúlt 4 évben 2 db *J3C áruház épült a V/ek^-rlo-telepen, nagy KÖZÉRT üzlet létesült a Pannónia utón, s emellett mér több kisegitőüzlet is van. Mindez indokolatlanná teszi a Gyáli úti építkezést. A Vend églát ói pari Vállalattal megegyeztünk, hogy az üzlet ok feljebbsorolása ugyan általános elv, mégis helyesebb, ha figyeloubevéve a kerület összetételét, inkább lefelésorol ist / II «--ról, III. o.-ra/— végzünk, kivéve a Halásztanya éttermet, ami teljes r-konstrukcióra kerül. Ezenkívül a vállalat 1968.-bon 3 kisebb /l2o-13o eze-r forgalmu/italboltot kíván önelszámolóra átszervezni. Általános tapasztalat mindkét vállalat vonatkozásában, he rj igen komolyan készülnek 1968.-ra. Sok olyan gondolatuk, ulképsolésvUt^ván, amiknek megvalósít -ás a elő fogja segiteni kerületünk lakossá ínak j obb_ellátásét, jA SZÖVOSz-al megállapodtunk ab oar* hogy váll. Ijók az áruház megépítését, November 7--i felajánlásuk, hogy elkészül a beruházási col, a 1969.-7o.-ben tervezik elkezdeni az építkezést. Ugyancsak megállapodtunk abban is, hogy 1968. helyett m r ez évben megkezdik a kertvárosi vegyes üzletház építését is. ;* piacok vonatkozásában törekednünk kell a felhozatal növel ésér , ezért segítjük a szövetkoz .ti és állami g; zcas-igokat e tvvékénységükben, szükség esetén azonban támogatjuk a ma ginkoreske deImi tevékenységűt is. ’A kerület külső részei javítás-szolgáltatási i-ínyeinek jobb kielégítése érdekében szorgalmazzuk, hogy ; Szolga Itató KiSzÖV 1968.-b^. megkezdje ■■ Gyáli u. és a Vörös Október u- találkozásánál tervezett ^ hatféle szolgáltatást /Ruházati, cipész, ruhatisztító, fodrász, el k»romos háztartási gépjavító, szemfelszedő,/ biztositó sz l.vfltató-ip-. 1 k mbinat építését. Ez részben a eh. * kerületet io .e L1 ítná fi yolemb — véve a közeli Rimaszombat-úti lakótelep építkezését. Ezért ebben az ügyben a XX. kér. Tanács V.B.-vel is fogunk tárgyalni.-A gazdálkodás terén felkészülésünket alapvetően mo határozza: a uechanizmus el3Ő évében relatíve csökkennek anya L eszközeink, Ez eleve nagyobb felelősséget jelent a beszerz éseknél és f .Ihásználdanái. ,.z mór biztos, hegy a különböző póthitelek raegssünnek, t- hat ha anya. i eszközeinket nea a legégetőbb kérdésekre fo üdítjük, vágy előre ne,i‘ 1 ét ható kiadás jön közbe, úgy csak hosszabb idő során b üljük .zt pótolni, va( y a már ^elf .gadott terveinket év közben változtatnunk kell. .. múlt év oleje óta fekezott mértékben késztettük gazdálkodó szerveinket nrx- , heg’ a régi mechanizmus nos túl széles mérlegelési jogkörében aulv zz^k anyagi erőink felhasználásának eldöntését. ; Jelenleg folyik az ez évi költségvetés vé roh .J t és . tagsztalmtuinak elomzés ;, a legélesebb feszültségek - a jövőben v.éra, tó gazd Ik.dési elveknek, megfő lelő - meg.Idusára javaslatok készítése. “ A' zdálkodas területén fejlődés tapasz c- .lilató « .. V.J. többéves tövet— koz, les irányítása, ami a gazdáiké dó szerv .kot az 1 p r, felmérő és , ©I r--------I- 4 -