Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1988-10-29

Nos az utóbbi évtizedben sok dologról nem győződhettek meg. Miközben sok minden el kellett hinniük. Azt viszont el sem hiszik, hooy az ő még hát­ralévő ele tökben a magyar gazdaság, s ennek nyomán a magyar társadalom erkölcsi, politika szocialista kibontakozása megvalósul. Idős elvtársak tudják jól,hogy na már közhely a munkásosztály történelmi hivatásáról, alapvető érdekeiről beszélni, amikor a rendszer nem képes az elvárható , éltfeltételek biztosítására. Nem tudják viszont, hogy hova kerül az a tömérdek pénz és érték, amit évről évre ők termelnek meg, létrehozván a nemzeti jövedelmet. Nem szeretik az olyan tudományoskodónak látszó megállapításokat, hogy a működő tőke behozatal és a magántőke működésének r~­engedelyezése^befektetéssel arányos elosztás szélesebb körű megjelenése nem jelenti a kapitalizmus restaurációját . Nagyon jól tudják viszont, hogy a termelőerők, kiváltképp a termelőeszközök színvonala ugyancsak, jócskán elmaradt a fejlett tőkés országokétól és ezt most részben a tő­kés termelési móri alkalmazásával akarják behozni. Ezt elvtársak nem tekintjük marxista módszernek)sem nagy felismerésnek, mint ahogy a határozati tervezetben olvasható. Elv társaim tudják, hogy a termeléshez pénz kell(nagyon egyszerű, hasznosnak tartják ezért a termelő tőkét, azt is tudják, hogy a tőke az alapvető tulajdonsága és ez nem törvény, melyen senki sem változtathat, hogy az gyarapodni kiván,az profitra törekszik és ha ezt nem teheti, kivonul a termelésből. Nos mi egyszerű emberek azt mondjuk, rendben van: ha ez a magyar gazda­­'giy, ság fellendítéséhez vezet és a népgazdaságunk gazdagítását eredményezi, csak az a baj, hogy ma még senki sem tudja, hogy az elosztásnál miként legyünk résen, hogy valóban a nép gazdagodjék és ne csak egy kiváltságos réteg, ügy gondoljuk, hogy pártunk leges-legfontosabh feladata ennek az ellenőrzése és oly módon történő elemzése, hogy a gazdasági törvények esetleges megerőszakolására irányuló napi politikai érdekből szűk látókör t_--- J \ -ti 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents