Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/8)
1987-10-01
I I A szövetkezetek sem saját alappal, sem hitelfelvételi lehetőséggel nem rendelkeznek. A fentiek azt igazolják, hogy a gazdálkodóegységek e területen keresik a kibontakozás útját. Lehetőségük csekély mozgásteret biztosít. A hosszú távú érdekeltség szabályzókból is adódó hiánya [ erősíti a technikai lemaradást. I I . Csopor t: Ebbe a csoportba tartozó egységeknél is hasonló a helyzet, az előbbihez: kevés a szabadrendeIkezésű érdekeltségi alap a szükséges fejlesztésekhez. Általában elmondható, hogy ezen belül nő a műszaki fejlesztésre fordított eszközök aránya, a dolgozók anyagi ösztönzésére fordított eszközökhöz képest (bár a BKG-ban a műszaki értelmiség ki emeIt bérfejlesztésben részesült az utóbbi időben, s ez ellentmondásnak tűnik). A hitelt sem tartják jó megoldásnak többen, így idegen tőkével sem számolnak. Pályázatokban résztvesznek, de az Ipari Minisztérium áltál meghirdetett pályázatok oly kevés anyagiakkal rendelkeztek, hogy azokon eleve esélytelenként indulhattak. Még akkor is, ha a BKG. gesztorként résztvesz az Ipari Minisztérium egy pályázatában, melyre az IpM. T-7 programirodája 10 vállalatnak 64 MFt-os támogatást biztosít. III. Csoport: Az LRI és a MALÉV a VII. ötéves tervidőszakra felmerült fejlesztési témákat, azok finanszírozási lehetőségével együtt, közösen targyaItak meg, megallapodas született a két szervezet pénzügyi hozzájárulásai tekintetében. A fejlesztési igények magasabbak a célra fordítható keretek őszszegénél, így tehát rangsorolás történik. A legjelentősebb fejlesztési feladatokhoz, a típuscserékhez, tipusvaItashoz - döntés után - beruházási hitel igénybevételére lesz szükség. * IÁ — ---------------------------------:________________________________________________ i %• L . — ... .... .... . a, A - - - ■ - - - — - — .... m - * —— - — - - J~~*~ — - -... - 9 -