Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1965-07-22

! -4 -Ezekben a vóloraónyékben tükröződik az a tény is, hogy üze­meinkben, a hozzászólók között sok a nő dolgozó, aki a pia­ci árakon keresztül vizsgálja a mezőgazdaság eredményessé­gét. Érdekes kérdésként vetődött fel az egyik Népszabadsag-i cikk alapján a parasztság elvándorlása és visszaáramlása. Az ott közölt adatok alapján, mely szerint jelenleg a szö­vetkezeti tagság , mintegy 750,000 munkaképes emberből áll. s ugyanakkor 1959 óta, mintegy fólmilió fiatal és középkorú ember hagyta el a falut, felvetik a kérdést, kikből fog ala­­kulni a szocialista paraszti osztály? Abból a több, mint 65%-bol, amely már elmúlt 50 éves, vagy abból a 40%-ból, a­­mely túl van a 60 életéven is? A dolgosuk szükségesnek lát­ják a visszaáramlás meggyorsítását, ^ A szemináriumok azt bizonyítottak, hogy a hallgatok általá­ban^ egye t ex1 tenek azzal a politikával, amelyet a ki saru—ter­meléssel kapcsolatban folytatunk. Kern értenek azonban egyet ^zfal* h?kT egyesek a^fogyasztok kárára jogtalan haszonhoz jutnak, luxus—autót, öröklakást, nagy értékét képviselő in­gatlanokat vásárolnak. Mindezt egy-két év alatt érik el nyilván nem becsületes eszközökkel. '’ Többek részéről felmerült, hogy általában az is tapasztal­ható, hogy az állami és szövetkezeti ipar drágábban delgo­­mint sokszor a kisiparos. Intosmodóseket sürgetnek ez­zel kapcsolatban, mondván, hogy ezek a jelenségek azt a ve­­szelyt rejtik magukban, hogy a lakosság fokozatosan vissza— pártol a kis ipar o s okhoz. Nincsenek nogolo^cdvo a javító szol— gálattal, a munka ütemével, minőségével, ^ 1 ár tünk értelmiségi politikájával egyetértenek. Az úgyneve­zett "regi értelmiség" .munkáját megbecsülik, értékelik, .Nagyüzemenként azonban 2-5 mérnökről kialakult olyan véle­mény, ■ hogy nem hajlandók átadni tapasztalataikat, tudisukat a fiataloknak,/Ez a fiatalok között merül fel általában/. Helyeslik, hogy a különböző műszaki egyesületekben tevékeny­­ködnek ciis idősebb orteliüi'öc'jioky do u jy látják- lio^'v az ot— tani munkájuk csak formális, az élettől olszakadt, nem min— de^ járulnak hozza a naponta ielmerülő problémák megoldásá­hoz,Ez az egyesületesdi nem kis összegekbe kerül egy-egy ü­­zGinnek, Jogos a dolgozok kívánsága, hogy most már a gyűlé­seknek , értekezlo beknek, kutatásoknak konkrét eredményei is mutatkozzanak. /:P1. Kistoxt:/ A fiatal értelmiségieket sze­retettel xogadják az üzemek dolgozol, de a gyakorlat azt mutatja, hogy hosszú időre van szükség, amíg megfelelő gya­korlattal egeszül ki elméleti tudásuk, Ki.m tetszik a dolgo­zóknak néhány_fiatal technikus és mérnök magatartása, akik lekezelik az idősebb munkásokat• Nem mindenben fogadják a fiatalok túlzott igényeit. Gyakran van baj munkafogyelműkkel, ./. Jíc

Next

/
Thumbnails
Contents