Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1963-10-31
helyen való felállítására, a bálapréselők, valamint kikészítő vonalon a fehéráru raktár, az appretkonyha, a száritó gépek, valamint a gyártásközi ellenőrzést végző nyomottáru felhúzó provizórikus helyen való felállítására. A megszokott helyükből való kimozdít ás természetesen jelentősen éritette az e területen dolgozókat és nagyon sok erőfeszítésébe Került a gyár szinte^valamennyi dolgozójának, hogy ezeken az ideiglenes helyeken viszonylag is elfogadható munkakörülményeket alakítson ki. Az egyik legdöntőbb feladat a nyomottáru felhúzó munkája, ami a kikészítő minősé gL munkája szempontjából nagyon lényeges pl. ma is a legnehezebb körülmények között egy másik műhely sarkába bezsúfolva dolgozik. De a legfontosabb célt, az építési terület gyors átadását sikerült megvalósítani és részben ennek tulajdonítjuk, hogy az építőipar a közismert lemaradás ellenére is nálunk teljesíteni fogja ez évi szerződéses kötelezettségét, sőt mivel a fonodái építkezésnél segítséget nyújtott részben azáltal, hogy egyes falazás! munkákat besegitésnként elvállaltunk, részben pedig a november 1—re tető alá hozott építkezésen a téliesitéshez szűk— séges belső fütő berendezéseket rendelkezésre bocsájtottuk, lehetőség mutatkozik, hogy év végéig 1 - 1.5 millió forinttal túl is teljesítsék az előirányzatot. További feladataink: Az építkezéssel folytatva, a jövő ér végéig be kell fejezni a jelenleg 1 építés alatt álló fonodái toldalékot, vadamint az uj irező műhelyt és ugyanakkor jövőre a lehetőségekhez képest legkorábban elkezdve év végéig szintén be kell fejezni újabb 5 építési munkát, éspedig az iroda bővítését és ezen belül uj miniatervezo műterem létesítését, a finomfonodában üzemi irodák és laboratóriumok részére szolgáló emelet ráépítést, valamint a felújításból megvalósítandó régi irező és előkészítő műhely födémcseréjét. Ha az ez évi várható telj^f"1 u' 9 millió forintra irányozzuk elő, úgy az 1964-es feladat 15 millió forint. Ennek teljesítéséhez és a munka jobb előkészítéséhez a gyár részéről mindent idejében megtettünk. Valemermyi létesítmény műszaki kiviteli tervei és építési engedélyei már a kivitelező vállalatnál van r' nak és igy nem látjuk akadályát, hogy nálunk dolgozó építés vezetőségét a IV. n. évben és a jövő I. n.évében olyan létszámmal töltse fel, amely a téliesített munkahelyeken az összes belső munkákat el tudja végezni. Szükségesnek látnánk, hogy a fonódai toldalék építkezést a szerződésben vállalt 1964 október helyett 1964 áprilisban fejezzék be, mert igy a jövő év nagyszabású fonodái és szövő előképszitői gépátrendezését kedvezőbb körülmények között tudnánk lebonyolítani. Az üzem átrendezésekre pontos belső organizációs terveket készítettünk, amelyek ezen a let terű3isten a gépmozgató30k minden lényeges fázisát tartalmazzák, figyelembe véve a napi termelés kötelezettségeit is. Amennyiben a fonó toldalék második negyedév elején "beköltözhető" állapotban leszfc azonnal megindulna az uj csarnokba a tisztitó üzem, valamint a kártoló végleges helyen való felállítása, a felszabaduló területen a nyújtók és flyerek átx'endezése. A fonoda mellett az átrendezés után felszabaduló helyre költözik a felvető, valamint a lánc és vetülékcsévélő és legkésőbb a III. n.év elején az uj irező műhelybe kell telepíteni az irezőgépeket, valamint az emeleti részre a III. n. év folyamán beérkező NDK présfestőgépet. Az irező és felvető kiköltöztetése után lehetőséget kap az építőipari vállalat arra, hogy a födémcserét kiürített munkaterületen, tehát nem üzemben lévő gépek felett, sokkal gyorsabban olcsóbb műszaki megoldásokkal hajtsa végre, í \D _________________ _____________________________________ í ■‘mm*, J | I