Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1963-10-31

1 .t- I Elképzeléseink szerint, bár 1964-ben a beruházások lényege­sen kevesebb uj gép szerelését tartalmazzák, mint az idén, mégis az említett nagyszabású üzem átrendezések csak akkor hajthatók végre megfelelő ütemességgel, és minimális zökke­nőkkel, ha az épito vállalat az emlixtett két kulcsponti ha­táridőt teljesíteni tudja. A jövő év IV. n. évében a fonó és előkészítő átrendezés be­fejezése után előreláthatóan elkezdődik a kikészítő üzem gé­peinek végleges helyre való áttelepítése is, ha az említett födémcsere év végéig legalább olyan mértékig elkészül,hogy alatta gépek szerelése végezhető. Ennek a munkának a lebo­nyolítási programját is összeállítottuk, fő vonalakban, mert ahhoz, hogy a kikészítő rekonstrukciö beruházását 1965. december 51-re teljesítsük, a munkával már most foglalkozni kel 1. Ezeknek az átrendezéseknek a keretében kidolgozzuk a belső anyagmozgatás és a szállítás korszerűsítősének műszaki megol­dásait is, azonban ilyen irányú fejlesztésekre csak a III. g~\ ötéves tervben kerülhet sor. Amint a célkitűzések deffiniálá­sánál is megjegyeztük, a rekonstrukciónak a műszaki feladato­kon túl egyik célkitűzése a dolgozók részére jobb munkakörül­mények megteremtése. Érdemes röviden áttekinteni azt is, hogy hogyan valósul meg ez a célkitűzés. Az eddig végrehajtottak közül ki kell emelni a vegyi üzemek dolgozói részére 5 bil­lió forintos költséggel létesített 600 személyes öltözőt, ahol a legnagyobb szennyeződéssel járó munkát végző festék­­konyhai dolgozók részére sikerült megvalósítani a leghigéni - kusabb fehér-fekete rendszerű öltözőt is. Ugyanide soroltja tó a fonodái és szövődéi munkatermekben létesített uj klímaberen­dezések is, melyeknek teljes kiviteli összege 12 millió forint. Ezeknek alkalmazása a munkatermek levegőjét és hőmérsékletét lényegesen javította az előző időszak kezdetleges berendezé­seihez képest. A jelenleg folyamatban lévő építkezéseknél a fonódai toldalék részben 260 személyes előkészítő öltöző, az irező toldalék részen pedig 700 személyes szövő, illetve irező öltözők ké­szülnek. összesen tehát az 5 éves rekonstrukcióban 1600 dol­gozónk részére készül uj teljesen korszerű öltöző, olyan for­mában, hogy az öltözők mindenütt közvetlenül a munkatermekbe kapcsolódik. Az öltözők építésére fordított összeg kb. 6.5 mil­lió forint. Figyelembe véve az öltözők, valamint klímaberendezéseken kí­vül' végrehajtott ugyancsak a munkakörülményeket javító olyan intézkedéseket is, mint pl. a szövődé uj világítása ahol a korábbi 180-200 Lux fény erejű világítás helyett az uj vilá­gítás 500 lux fényerővel rendelkezik, amely az európai szín­vonal mai állásával összehasonlítva is versenyképes /2700 mFt-ba került/ mintegy 22 millió forintot fordítunk olyan beruházásokra, amelyek a dolgozók munkakörülményeit javítják. Ez a teljes be­ruházási összegnek 10 %-ka, és úgy látjuk, hogy ennek a jelen­tőségét dolgozóink is átérzik és jelentős szerepe volt ennek a ténynek abban, hogy a Kistext rekonstrukciót sikerült az üzemben valóban közüggyé tenni, amelyért mindenki, ha nem is szívesen, de bizonyos megértéssel tud vállalni átmeneti nehéz­ségeket is. Kérdések; Kuti elvtárs: A létszám táblázat alakulását figyelve az jutott az eszembe, hogy ez a rekontrukciós előirányzat # _ ' _______________________________________________ ... , >.—w „

Next

/
Thumbnails
Contents