Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1962-02-22

I • ! -5 - í vegyék be az elvtársak az anyagba. A L. Fonó P.13.-a igen komolyan és°felelősségteljesen végezte ezt a munkát, uondolom ezt a V.B. is megállapítja, annak ellenére, hogy a vezetesnel kulonbozo akadályok voltak, sokan voltak betegek, mégis mindent megtettek, hogy a^megbeszélés alapján végezzék el ezt a murikat, nhhez adott segítséget a kér. P.B. brigádja, amely az ottani partszervezet munkáját taglalta. A V.B. vitaja akkor éri el a célját, ha sike­rül az, hogy a jövőben a dolgozok erezzek, hogytszavuk van a vezetésben. A jelentés azt tükrözi, hogy a L. Fonóban ezt tudjak a dolgozók. Kakuk elvtársnő: A jelentést jónak, részletesnek és sokoldalúnak Tártom.NagyorTsok van ebben a jelentésben annak ellenere.hogy több dolgot hiányoltak az elvtársak. Jónak tartom a jelentest arra, hogy kibővítve az itt elhangzottakkal a felsőbb partszerv­nek képet tudjon adni. Nagyon fontos, hogy ebből az anyagból az anyag elemzése alapos legyen, mert ennek alapjan határozzak meg a felsőbb szervek a határozat végrehajtásának állását, l-ontos, hogy reálisan lássunk egye3 jelenségeket, hogy helyes, gyakorlati következtetéseket tudjunk levonni. A különböző üzemek kozott alapvető különbségek nincsenek a dolgozók^véleményét illetően. Azonban vigyázni kell, hogy a következtetéseket általánosíthatjuk­­e vagy sem* Az életszínvonallal kapcsolatban alláLunositanl lehet, hogyha dolgozók megelégedettek, kivéve egyes cikkekkel_kapcsolat­ban. Én a magam részéről nem merném egyértelműen leírni, hogy az üzemben nincs értelmiség ellenes hangulat. Nagyon sok ilyen prob­léma van, ami azt mutatja, hogy ezen változtatni kell. A Pol.Biz. szeptemberi határozatát az emberek többsége tudomásul vette, nem mondanám azt, hogy egyetértettek a többségét illetően. En a tudo­másul vétel mellett vagyok. Még a párttagok sem mind örültek neki. Egyetértés ott volt, azon a területen, ahol a legkevesebb válto­zást kellett végrehajtani. Többségében nagyon nagy munkát kellett kifejteni annak érdekében, hogy megmagyarázzuk a Pol. Biz. hatá­rozatának szükségességét. A termelési mozgalmakkal kapcsolatban az alulról jövő kezdeményezést illetően bátran mondanám, hogy növekszik az alulról jövő kezdeményezések száma, de azt, hogy csak teljesen alulról jövő kezdeményezések vannak, azt nem monda­nám. Általában van az anyagban több olyan általánosítás, amit kicsit szerényebben lehetne megfogalmazni. Ilyen pl. a fononok magasszáru cipőivel kapcsolatos fogalmazás. Papp elvtársnő: Nagyon sok tanulságot tudtam az anyagból meríteni. Az anyag foglal'kozik közellátási problémákkal, megállapítja, hogy az áraknál vannak problémák. Egyértelműen le lehet szögezni, hogy a élelmiszer cikkekre ez nem vonatkozik, ugyanígy nem vonatkozik a burkolt árdrágítás sem. Probléma a szabadpiaci áraknál jelent­kezik véleményem szerint. A zöldség és gyümölcs ellátás térén azt szeretném elmondani, hogy 196o-61-ben Bud.apesti viszonylatban a kerületi közért volt az, aki a legnagyobb mennyiségű zöldségét, gyümölcsöt hozta forgalomba. Ami az áru minőségét jelenti, jelen­tős változást hozott az, hogy ma már a kerületbe a XIX. kerületi bázisból kapjuk az árut, ami azt jelenti, hogy reggel fél 8 órára már kinn van az áru, az üzletekben. Felveti az anyag a kenyer^ minőségét is. Persze nem akarom azt mondani, hogy nincs probléma ezen a téren, de budapesti viszonylatban jó a kerületben a kenyér. Az anyagban felmerült kérést a gyorskiszolgáló bolttal kapcsolat­ban nem tudjuk teljesíteni, sőt még a meglevőket is meg kell szüntetni. A büffé kérdését meg tudjuk oldani, ha helységet biz­tosit a vállalat részünkre. A piaci árakkal kapcsolatban sokat tehetne a piaci felügyelőség, mert x esetben a Közért hívja fel a figyelmüket, hogy miért engedik meg ezeket a kirivásokat. _______________________________ ____________________________________________ * » u

Next

/
Thumbnails
Contents