Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1962-09-25

I • f I *7 ■ , i I résztvevő 4-, 365 főből mindössze csak 1,360, azaz cca. egy Hetede KISz-en kívüli fiatal. (Különösképpen nem domborodik ki a KISZ-c-n bőiül a munkás fiatalok sze­repe, sem a tapséi létszámának összetételét tekintve, sem a KISz által rendezett különböző, rendezvények - ISZM próba és más effélék - részvótelében.\javitani fosán véleményünk szerint a KISz-munkát az is, \ ha a kerületi KISz V.fí., valamint a KISz Bizottság valóban kollektív munkastílust vesz fel.- és irányítójává válik a kerületi ifjúságot ne­velő munkának. Ami a többi tömegszervezetek munkáját illeti, elismeréssel kell adóz­ni a Hazafias Népfront, a kerületi Nőtanács és a Vöröskereszt mükö­­' .dósét illetően, akik a maguk sajátos módszerével komoly mértékben hozzájárulnak, hogy a kerületi lakossággal meg tudjuk értetni a párt politikáját, hogy a kerületi lakosságot a szoci a1izmus ügye iránt a közösség érdekei iránt tevékenykedni tudó állampolgárokká nevelhes­sük, g Ugyanakkor amikor a kerületi tömegszervezetek munkáját értékelve meg­állapíthatjuk, hogy általában megfelelő, segítséget nyújtottak a kerü­leti Pártbizottságnak, a kerület lakói tudatának formálása, szocialis­tává változtatása szempontjából, fel szeretnénk vetni egynéhány olyan gondolatot a tömegszervezotek munkájában és vezetésében észlelt hibák­­■ ^ ról, aminek kijavítása nélkül nem fogják tudni föladataikat az egyre növekvő követelményeknek megfelelően elvégezni. Ilyen probléma elő­ször is az aktívák azonossága. £z alatt azt értjük, hogy :i különböző törne ^szervezetekben aktivis­tánként működő elvtársak személyének egy része azonos, azaz aki pl, a Nőtanácsban aktivista, megtalálható a Hazafias Népfrontban is mint aktivista. Találni ehhez hasonlót más törik.gszcrvozetek viszonylatában is , még- cvlyan--jÉs-g-1 ó/'uröí.^Pt—htámlász.orvv.ze.tak.. vc^etŐi-i kisebb jelentőségű ^ömó;gi?z^rvezi;/b± raujnkáv (l ■1..4otőlv,\;.j>ái^rfctxvistdkci^ bizrLk . RlUgr “ ' X. I Ismételten szeretnénk rámüt rtni a rí la y a VII. kongresszus szelle­mének akkor felel meg tökéletesen ; törne sz». rvezttek káderpolitikája, ha azok föle a rétegek felé fordulnak újabb Aktivisták beszervezése » u

Next

/
Thumbnails
Contents