Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1962-09-25

* t í- 22 - ’ szempontjából, akik még semmiféle más tömé gszervezetben, vagy éppen a pártban nem végesnek társadalmi .munkát, A tömegszerveze l vés tisztába kell legyenek aszal, hogy ez az a káderpolitika, amely to­megbázisukat'széltsiti , Problematikus az is, hogy nem dolgoztak ki meg ele0ge sajátos mód szereiket. Ez alatt azt értjük, hagy másképp kell dolgozni a képírónk­nak a Nőtanácsnak, a KISz-nok és mindhármuk munkamódszere külön óz­zon egymástól, különbözzön a párt'munkamódszerétől is. Ha majd elő­rehaladást érnek el a sajátos tomegszervezeti munkamódszerek es lég­kör kialakításában, síikor újabb nagy lépést tettek előre a ej o es­..ben, •• Probléma a tömegszerveZetek vezetésében az is, hogy elöregednek a vezetők, Illetve a vezető testületek. Pl. Nőtanács elnöksége. Eszer­­vezet munkájánál egyébként is fellelhető az a hiányosság, hegy rgen kevés fiatal háziasszonyt vonnak be a Nótanacs munkájába. És végül ismételten felmerült-vitakérdésben akarjuk véglegesen le­szögezni álláspontunkat, ez pedig az, hogy “‘ilyen legyen a szervezetek pártirányitása.Uitartunk amellett, az eredeti álláspon­tunk mellett, hogy az irányítás és a.segítése a tornagszervezetekne elvi alapon nyugodjék, ez a Pártbizottság feladata, a - tornagszerveze­tek gyakorlati segítése, és funkcionális igazgatósa^ pedig a e szervezetek budapesti központ jaie . j l-'i't 4 c' 1 Még egy tömegszervé zott el kell foglalkoznunk, amelynek munkája saj^f nálatos módon elmaradt színvonalában és tartalmában a többi, tömeg- . szervezetekétől, ez az MHS• Miután ennek oka nagyrészt az MHS veze­tő személyében keresendő, őzéit a kerületi Pártbizottság személyi változást eszközölt, leváltotta a kerületi MHS elnököt es a Bu -n vr u- r.4-c*Va.n ni ülnököt bizobt rn0^ a rnunica pesti MHS elnökséggel fc -y- t itosb^n uq üJ-noiv irányitásávul. E cserétől eredményesebb MHS munkát várunk. A párt tömegkaposelata és a kerület lakóinak politikai nevelése terén végzett munkája nem­­csak a tömegszervezetek munkájának vizsgálata és elemzése utján, ha nem a tömegek között végzett közvetlen ultációs és politikai le - világosító munka eredményein is merhető. E munkában élért ere me­nyekről szeretnénk a következőkben t.Jókoztatni > pitéi eCez tagjait.

Next

/
Thumbnails
Contents