Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1972-11-10

r i- 3 -November 2o-a Körül ícerül megtárgyalásra fővárosi szinten az ál­talános iskoLai fejlesztés, a jövő óv tavaszán készül el az egesz fővárosi terv. Ebben az 5 éves tervben lényeges fejlesztésre a pénzügyi lehetőségek nem adottak.- A felszereltséget illetően. Évek óta a lo munkáskerület hasonló gondokkal küzd; holott ezek átlagban 6o/é-kal magasabb felszerelési juttatást kaptak, mint a belső kerületek. A Fővárosi fanács a minisztériumtól kapott 3 milliót. Ezt kell szétosztani a 22 kerület - természetesen előny­be részesítve a lo munkáskerületet - között.- Pedagógusok anyagi megbecsülése. 3 nappal ezelőtt iktatták a rendelkezést a külső Kerületekben dolgozó pedagógusom kiemelt anya­„ gi megbecsülésére. Engedély tehát van, a szükséges összeget azon­ban valahonnan ki kell gazdálkodni. Ez is régi kezdeményezés valóra­­váltását jelenti. Vannak tehát kezdeményezések, vannak törekvések, de azok behatároltak.- A pártszervezetek és intézmények vezetőinek figyelmét fel kell hivni- azon túlmenően ami az anyagban vilgáosan meg van fogalmaz­va-, hogy komoly súlyt kell kapjanak a taggyűlési vitákon az in­tézmények nevelési vitáinak kérdései. Gond abban van, érzelmileg mennyire átfűtött az, amit a gyerekek a pedagógustól kapnak, és milyen módon adja továob a pedagógus, i'ehát a gyakorlatban .érvényesülni tudnak-e a jó elképzelések.Első­sorban a tantestületi munka ismeretében kell sokat tenni. A Közösségi nevelés a pedagógus kezében van,- Fontos része a nevelésnek, a testnevelés. Gyermekeink állóicepes­s.gének fokozását ezáltal erősíthetjük, de a kitartásukat, akarat­­fejlesztésüket is ezáltal növelhetjük.- Szükséges még beszélni a testületek felelőssegének kérdéséről, a demokratizmus kialakításáról, jogpk és kötelességek kérdéséről. Sok szó esik a demokratizmusról és a jogokról, sok helyen hiány­zik az igazgatók határozott fellépése. A párt szervereknek itt és ebben kellene segiteniök. Felvetették már, jó lenne, ha megjelenne a pedagógusok munkaköri kötelezettsége 1973 év végére. A Fővárosi Tanács kapta ezt a fela­datot, hogy keretbe foglalva rogzitse a feladataikat. Világosan meg kell határozni, mi a pedagógusok kötelessége, mi az, amelyet felkészültségüktől függően az igazgató meghatározhat, keretjel­legű intézkedés várható. Kérem az itt megjelent pedagógus elvtársakat /igazga­tókat ás tanárokat egyaránt/, hogy az elkövetkezendő tantestületi értekezletek elsődlegesen olyan vitafórumok legyenek, ahol a testület tagjai tudnak érvelni saját lehetőségeiken belül. r 9 _____________j. ... .

Next

/
Thumbnails
Contents