Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1971-05-27
hogy ne ötletszerűen, hanem tudatosan készítsük elő azokat a fiatalokat, akik tanácstag utánpótlás szempont,iától számításba jöhetnének. Helyes lenne, ha a PB részéről történne ilyen felhívás, mivel kevés a kádertartalék, továbbá nem engedhető meg, hogy ötletszerűen történjen a kiválasztás ? tehát sokkal alaposabban fel kell készülni a jövőt illetően. Meg kell említenem a lakóterületi munka gyengeségeit, hiányos -agait, amely nem szűkíthető le csak a körzeti pártszervezetek felelősségére. Le kell szögezni, hogy a politikai körzetek a maguk eszközeivel mindent megtettek a választások sikeréért• Gyengeségük okát abban látom, hogy körzetükből zömmévei nyugdíjasokat, időskorúakat tudtak mozgósítani és csak szórványosán találkoztunk fiatalokkal a rétegtalálkozások alkalmával. Kórom a kei . PB-t, hogy a következő kérdésekben foglal jónál 1 ást : 1. / Mer kellene nézni, hogy a lakóterület: politikai munkában az agitációt milyen módszerekkel, milyen eszközökkel lehetne végezni. Tehát korszerűsíteni a lakóterületi agitációt. 2. / Meg kellene n !?zni a körzetek és az üzemek kapcsolatát, vagyis azt, hogy milyen módon lehetne az üzemi PB-kot aktivizálni a lakóbérüléti munkára, ö./ Hogyan készítsük fel a párttagságot a soronlóvő választásra, hogyan agitáljon, milyen legyen a párt szerű viselkedése. ^ A mi kerületünkben nem volt olyan elrettentő példa,-mint V : például a III. kerületben,- amire azt mondhatnám, hogy nem voltunk felkészülve. Próba jelölőgyülést tartottunk Z*' és a választással kapcsolatos összes varrideiót szabályszerűen lefolytattuk. Mégis a kettős jelölés esetén is egyre adták le a szavazatukat, érezhető volt, hogy nem tudtuk elérni, hogy mind a kettőre szavazhatnak. Tanulság, hogy sokkal tudatosabban kellett volna felkésziteni^a párttagságot, hogy mint kommunista hogyan szavazzon, hogyan álljon ki a szavazata mellett. A kettős jelölésnél fordult elő az is, hogy két nőt indítottunk és a jelöl6gyülés Összetétele egy harmadik jelöltet fogadott el. így a két nő kiesett és egy férfi került be, ami a nők arányát megváltoztatta, illetve csökkentette, 4. / Ez a pont összefügg a p„ ponttal,- hogyan készítsük fel a párttagságot és á párttag hogyan készüljön fel a maga jelölésére. 5. / A káder előkészítés jövőben tervszerűbben történjen, hogyan készüljön fel a HNF, a Tanács, továbbá mit kell tennie a HNF-nek, hogy a fiatal az idősebbtől ne különüljön el, hogy a fiatalok, nők is szervesen résztvegyenek a HNF munkájában. r ! á? ! X- ------------------------------------------ —-------------------T f