Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1964-04-24
i ' r Í iS»fe .*#***«* — a ’>**-*m k~*e*m £ f I . A felújítás torén agy sor intézkedést terveztünk, ami a vállalat hibáján kívül nem valósult meg. Az 1963-as évet illetően népgazdasági szempontból a pamutipar egy fontos lépést tett előre. Az átszervezés során a termelésben különösebb zökkenők nem mutatkozik. Kaposvár kivételével a Pamutipari Vállalatnál a termelékenység növekedett, elsősorban a félévhez viszonyítva. Az 1964-es évvel kapcsolatban néhány problémát szeretnék megemlíteni: Egyetlen export-kötelezett vállalatunk van, az Újpesti Cérnagyár, akinek tavaly 38o tonna kötelezettsége volt, most pedig 4oo tonna előirányzatot kapott. A tavalyi 38o tonna eyportteljesités az előirányzott tervszámmal szemben csupán 73 $-os teljesítést jelent. Ez arra figyelmeztet', hogy a kereskedelem vonalán komolyabb előrelépéseket kell tenni. Ez a lemaradás egy sor szervezetlenség, és gyáron belüli probléma következménye. Népgazdaság szempontjából igen jelentős öszszeget tesz ki a cérna exportálása, ugyanis egy-egy kiló cérna eladási értéke 3-4 dollár. A cérna G.mutatója 16-70 forint között mozog, a vállalat G mutatója á'"' 42-43 között mozog, ami nem mutat rossz képet. Komoly létszámproblómával küzd a vállalat. A központi gyárban jelenleg 80-I00 főnyi hiány van. A termelést csak annak árán tudjuk vinni, hogy a szabadságolási tervünket nem teljesítjük. Olyan probléma is fölmerülhet, hogy egy-két hónapon belül gépeket kell leállítanunk munkaerőhiány miatt. Ez a jelenség már a IV. kerületben jelentkezett. Próbálunk olyan intézkedéseket tenni, ami elsősorban a férfi munkaerő területén próbál segíteni. A belső munkák mechanizálására gondolok. A fonó I. és a csomagoló között a szállítást gépesítjük, igy mintegy 10-12 fős létszámot tudunk ezen a téren csökkenteni. Erre vonatkozóan további elképzeléseink is vannak. 1964. beruházási tervével kapcsolatosan: ha úgy sikerül, mint ahogyan terveztük, 1964 és 1965 első felében A Fonó I. és Fonó II, uj szovjet tisztítógépeket kap, ^ a Fonó I. pékásitása fog megtörténni. Igyekszünk azokat a mulasztásokat pótolni, amelyeket az előző évben a beruházás terén maradtak, 19 64-1965-ös években a műszaki fejlesztés szempontjából igen komoly lépéseket teszünk. Javaslom, hogy a pártbizottság ha a III. ötéves terv előkészületét vizsgálja, a beruházásokra vonatkozó kérdéseket, a gazdasági és műszaki dokumentumokat is vegyék figyelembe. Roszjár elvtárs: A V.B, elé terjesztett statisztikából nem “tűnik ki a Lőrinci Hengermű járulékos termelése. Ezzel már a múlt évben is probléma volt. Tervszámaink kétféle lemezre terjed ki: 1. tételes rendelés, amelyben meghatározzák az összetételt, 2, járuló. kos lemez termelés. A tételes gyártás közben különböző méretű lemezeket gyártunk. A járulékos lemez minősége külső tényezőtől függj vagyis, hogy milyen minőségű alapanyagot kapunk. Az első negyedévben igen rosszminőségi anyagot kaptunk, amely élőé segítette, hogy a tervben lemaradjunk. Nem kaptunk megfelelő vagont a szállításra, ami igen nagy problémát okozott a vállalatnak. Ennek tudható be, hogy mintegy 2ooo tonna lemezünk maradt bent a tfállalatnál. L________________- - -______________________________________________________________________________________