Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1988-01-27

* «*. i I - ! & - 2 - t A testület egyetértett abban, hogy épp azért a párttagok körében a vitát lezárni nem szabad, még akkor sem, ha már nem lesz lehetőség arra, hogy az elhangzott vélemények a határozatot befolyásolják. A tézisek vitája jó alkalmat, a tartalma pedig jó alapot adott az együttgondolkodásra, a munkamódszerek korszerüsitéséie. Folyamatos feladatna* kell tekinteni a párt vesető szerepe alakulásánál! figyelemmel kisérését,és a viták során minden nézet Ütköztethető, megfele lő ideológiai kereteken belül. A testület úgy Ítélte meg, hogy a dokumentum akkor válik a valóság hű tü­körképévé, ha felelősséggel és szaktudással mondánál! réla véleményt. A párt vezető szerepének kérdésében akkor van rend, ha a politikai intéz ményrendszer összhangban van a környező világgal. Ez nem csak határo zat kérdése. Több látszólagos ellentmondás van a téziseken belül. Egyik ilyen általá­nosnak mondható vélemény, hogy nem érkezhettünk el a "szocializmus maga­­sabb fokára", ha "gyengült a párt vezető szerepe". Az ellentmondás alapja, hogy sokan a jelenlegi helyzetet nem képesek ob­­jektiven megítélni, a követelményeket a mai viszonyokra megfogalmazni. Erősen hatnak a múltban beidegződött, saját hibánkból fakadó dogmák. Ez a gondolkodásmód még a fiatalok egy részére is jellemző. Tapasztalat, hogy a párttagok egy jelentős köre a folyamatosan változó ideológia és politika változását nem képes elfogadni és biztos kapaszko dót keres. Ezeknek a kapaszkodóknak a hiányában bizonytalanná válik, gon dolkodása beszűkül. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy úgy tartják, hogy vélemény csak fórumokon hangozhat el, és erőteljesen kritizálják az úgy nevezett "folyosói" véleményalkotást. Holott a tézisek is gondolkodásra ' ösztönöznek, és azt meg nem lehet megkötni, hogy az emberek hol gondol kódjának. Úgy kell alakítani szervezeti életünket, hogy biztosítsa a nyilt, őszinte vitát, a szabad gondolkodást, az eltérő vélemények útköz tetését. A változtatás feltétele, hogy felszabadítsuk azokat a gátakat, amelyek a szabad és konkrét bírálatot akadályozzák. El kell fogadtatni azt, hogy a kialakuló helyzetért mindenki felelős a maga pcsztján. Ennek biztosítékait meg kell erősíteni a tézisekben. $-o _____u_____________________________________________________________—____Z___________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents