Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1979-02-22
I ! . ! *- 3 -a jövő évre, ferdéi Zoltán; Véleményein szerint, a két anyag tartalmában tükrözi azt a tevékenységet, ami a kerületi KISZ munkájára vonatkozik* Azt a következtetést tudom levonni, hogy a gondok ellenére, fejlődés mutatkozik. i)e hozzáfűznék valamit: nem hibátlan, de az anyag jelzi az előrehaladást. Erősíteni kell ezt a tevékenységet. Figyelembe kell venni a helyes utat. Probléma van a KISZ munkájában. Felvetném azt a gondolatot, hogy milyen a KISZ munkahelyi megítélése. Hogyan Ítélik ineg a dolgozók a KIST-1. Mi a véleményük a pártszervezeteknek és kommunista vezetőknek a KISZ-ről. Minden tömegszervezet felső vezetése elsősorban felelős az alsóbb szervezetekért. A KISZ-szervezetót másképp kell tekinteni, mert az a párt ifjúsági szervezete. Azt tapasztaljuk, hogy amikor a munkahelyen megkérdezzük, hogy mit csinál a KISZ, csak leintés van. Szerintem, ha értelmes feladatokkal bizzák meg a fiatalokat,- amelyeket ők is magukének éreznek - sokat lehet elérni velük. Nem fogadom el, hogy a KISZ munkáját a kommunisták kívülről bírálják, ügy kell bírálni, hogy én is felelős vagyok a KISZ-órt. Nekünk is tenni kell azért, hogy jó legyen. A parlamenten kiderült az is, hogy a fiatalok megbecsülése nem megfelelő. Azt hiszem, érződik a felszólalásomból, hgyo a saját felelősségünket akarom hangsúlyozni a KISZ-el kapcsolatban. A felelősségünk megnő. Többet kellene tennünk a KIST tevékenységének propagálásáért, kerületi szinten isf hogy a munkahelyeken is megismerjék a munkáját. Jó alkalom lesz a RIN, hogy tényleg az egész kerület előtt megmutathassuk azt, hogy mit csinál a KISZ. Erre felhívom Bozóky elvtárs figyelmét. A gimnázium problémája. Nem fogadható el, hogy 4oo fiatal bezárkózva éljen egy kerületen belül, pedig 3Ó0 KISZ-tag is van köztük. Ennek kellene hatni. Ebben a gimnázium vezetése is hibás. Nem fogadható el, hogy belenyugszunk ebbe. Nem csak akkor kell hozzájuk fordulni, amikor társadalmi munka kell. Ahhoz, hogy a KISZ munkája tartalmasabb legyen, szervezeti eletét is tartalmasabba kell tenni. Hiba, hogy a taggyűlésről az a véleményük, hogy "megvolt”. A taggyűlések tartalma ne legyen kötött. Legyen olyan, hogy véleményük legyen róla. Egyetértek azzal, hogy nincs tervszerűség a létszámnövelésnél, tartok attól, hogy a növelés a minőség rovására menne. Ne legyen elég az, hogy jelentkezik a fiatal, hogy KISZ-tag akar lenni. Ezen kell változtatni. Párttag ajánlásra a KISZ- ó5/ö-at javasolja a KISZ alapszervezet /l97ó-ban ez 62 f Volt/- Kis fejlődés van, de ez kevés. Ha tervszerű munka lenne, akkor nem ennyi lenne az arány. I ________________________________________________