Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1975-10-09

r i 5 *- 5 -'vz utolsó két év volt ez a iíungarocamion életében, amit úgy érzünk, hogy ide tartozunk. Az anyagban helyet kell kapnia annak, hogy 3 nagyüzem Van a kerületben. •Z anyag jó, terjedelmes. Tömör értékelés, adja a valós hely­zetet. Üzemek vonatkozásában nagyobb figyelmet kell fordítani a határozatok végrehajtására, mert csak egy-egy határozattal foglalkozik az anyag, oz a vezérfonal, amin haladni kell. Örömmel olvastam, hogy a saját pártszervezeteinknél is lemér­hető a fejlődés. Gazdái a gazdálkodásnak, ez érezhető a hiá­nyosságokkal együtt is. Mindenütt ez a tendencia érvényesül, jó érzéssel olvastam ezt. Jelentős állomás volt a továbblépés érdekében a beszámoltatás a minisztériumokkal együtt. Fölrázta a vállalat vezetését, úgy érzem. Nagyon jó hatással volt, hogy a kerületi PJB is gazdája a vállalatok problémájának. Az a véleményem, hogy ma már a ke­rületi PB jobban ismeri a vállalatok belső életét, gazdasági gondjait, mint az illetékes minisztériumok. Sajnos. Nem látni, hogy a minisztériumok látják a gondokat. Prel Tibor: KISZ-el való együttműködésről is szó van az anyagban, de az a meglátásom, hogy a feladat meghatározásán tál, nem igen kap helyet a KISZ. A Budapesti Tejipari Vállalatnál a kapcsolat csak titkár szintre érvényes, tehát személyi kapcsolat. A ke­rületi KISZ Bizottság itt szükségesnek tartotta volna a titkár­cserét, de nem tudtak új embert javasolni. Továbbra is egy 31 éves elvtárs végzi a titkári teendőket. Jó és eredményes a kap­csolat az EVM-ben, Fehérnemügyárban és a Hunga ro ca mi ónba n is. Bár a Hungarocamionban átmeneti problémák mutatkoztak Somogyi elvtárs távoliétóben. Az előbbi kettőben egészséges munkakap­csolat alakult ki. Az LVM-ben a KISZ csoport és bizalmi rend­szer is jól fejlődött. Szép eredményt értek el a hulladókvas gyűjtésben. Fehérneműgyár felé pedig köszönet, hogy pártmegbi­­zatáskónt olyan elvtársat tudtak beállítani, aki nagyon jól v ó g z 1 m unk á j át. úr dél Zoltán: Sajnos nem a konkrét témához tartozik, de ne legyen tisztázat­lan kérdés a VB előtt, ezt nem szeretem. Az, hogy a Ilungaroca­­mionban államigazgatási probléma van a sportpálya miatt, az nem a rossz kapcsolat jele.Ha Váczi elvtárs megkérdezett volna minket is, akkor nem igy veti fel a problémát. Vad elvtársssal kapcsolatban. Az igaz, hogy nem a Tanács volt először gazda, de az is igaz, hogy most már a Fővárosi Tanács rendelkezik a többszintes lakással, és a kerületi Tanács elnö­kének hatáskörébe adta. Kénytelenek vagyunk foglalkozni ezzel. Sajnos á7 lakással kevesebbet kqpfcunk. így kellet elosztani. Az elosztásnál, annak ellenére, hogy nem lett volna feladat, megpróbáltuk úgy elosztani, hogy megkérdeztük a Fővárosi Taná­csot is, és a Lakáselosztási Bizottságot is, amelynek az EVM- ből is van egy tagja. Veszeliné és Sídé elvtárssal megbeszél­tem, hogy kevesebb lakást kapnak. A Taurusztól 20 lakást vettünk ol, az EVM 3G-at igényelt, 23 kapott, a Hungarocamion 80-at és 64-et kapott. Ha nem késik Vad elvtárs a Pártbizottsági ülés­ről, .akkor ugyanúgy, ahogy Mezei elvtárssal megtudtam beszólni, vele is megtudtam volna beszólni. Jó lenne, ha Vad elvtárssal kaoesolatban a Pártbizottság tisztázna dolgokat. Krébesz elv­társat felhívta Vad elvtárs a PB ülés után, és azt monda:"Na úgy jártam, mint Ludas Matyi, úgy látszik háromszor verik el rajtam is a port." úgy vállalat igazgató nem tehet ilyet. Ha Váczi elvtárs engem megkérdez, akkor most nem Így nyilatkozik. ________ _ Q

Next

/
Thumbnails
Contents