Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1964-03-12
í i- 2 -Gáspár Károly: /kiegészítője./ Ha a "párttagság létszámáról beszélünk, és az előző évekhez teszünk összehasonlítást, akkor azt látjuk, hogy 39 fővel növekedett kerületi párttagságunk. - Kiegészítés, hogy a 2. oldal b. pontjában a "fizikai1* szét ki kell hagyni. A tagos tagjelöltfelvétel helyzetével foglalkozó rész félreértésre adhat okot, - itt konkrétan a Végrehajtóbizottság határozataira gondolunk, amikor is 1961-ben a Párt-Végrehajtóbizottság határozatot hozott arra, hogy a tagjelöltíelváteli munkával a pártszervezeteknek folyamatosan foglalkozni kell. Megállapítható, hogy a VB határozatainak megfelelően folyik kerületünkben a pártépi tő munka. Foglalkozunk az anyagban azzal is, hogy pártszervezeteink 4o /-a nem foglalkozott tag- és tagjelöltfelvétellel, - ezek között van a 9 pedagógus pártszervezet, 5 körzeti pártszervezet, és 2 termelőszövetkezeti pártszervezet. E munkáról nem egészen hű képet ad a jelentés: - a pedagógus pártszervezetek száma növekdett a decentralizállással az elmúlt év során - ez szeptemberben történt meg - igy a pedagógus pártszervezetek 7-ről, $Ll-re emelkedtek, - ezek tevékenysége már nem jutott odáig, hogy a pártópitő munkával behatóbban tudtak volna foglalkozni. Igaz, hogy mentséget nem l-.het felhozni arra, hogy pártszervezeteink miért nem foglalkoztak pártópitő tevékenységgel. Itt inkább ennek okát kellene nézni, vagj^is a különböző módszerek, helytelen gyakorlat következtében nem folytattak pártópitő tevékenységet. Ezeknél a pártszervezeteknél tehát a tagjelöltekkel való foglalkozás is háttérbe szorult azért, mivel pártszervezeteink a gazdaságszervező munka, és az ideológiai munka vitelében történt előbbrelépés, vagyis ezért nem forditottak megfelelő gondot a tagjelöltek nevelésére, ^nnek megfelelően nőm foglalkoztak az ajánlók felelősségével sem. Ehhez hozzájárul az is, 'hogy mi elég sok időt hagyunk arra, hogy a pártonkviüliek bebizonyítsák, hogy alkalmasak tagjelöltségre, és csak azután történik velük foglalkozás, így pl. az Egyesült Vegyiművekben elhúzódott egyes elvtársak felvétele, akiket már fel kellett volna venni tagnak. Láthatjuk, hogy az Egyesült Vegyiművekben sem ment megfelelően a munka, amit az egyik Párt-Vógrehajtóbizottsági ülóserx úgy fogalmaztunk meg, hogy megbomlott a pártegysóg. Felvethetnénk azt is, hogy a Fehórnemügyárban is kevés a párttagok száma, vagyis itt sem folytattak megfelelő pártépítő tevékenységet, ami Diviki elvtársnő munkájában féltékenységből fakadt. Pártszervezeteinknél megtalálhatók még a szektás, liberalista állásfoglalások, pl. mi, a pártszervezetek önállóságáról beszélünk, ugyanakkor pártszervezeteink nem vállalnak felelősséget egy -egy tagjelölt felvételért, hanem azt magára az apparátusra, vagy a Párt VB-ra hárítsák át, hogy mi foglaljunk abban állást. így pl. a Göcsej u. iskolában azt próbálták fejtegetni, hogy az apparátus egyik tagjának utasítására vettek fel egy tagjelöltet, - vagy pl. Fábián elvtárs feirfcé te lénél is az történt, hogy a Pártbizottságnak kellett az ügyet kivizsgálni, melynek alapján aztán felvétele nem történhetett meg. L . _. _ y