Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1963-06-27
I I í I ^ >*- 5 -téren is, ha az lakóiak csak kulturális vonatkozásban tudnak n termelőszövetkezeteknek segítséget adni. A tsz-ek és iskolák közötti kapcsolatánál nagy feladat, hogy a termelőszövet— kőzetek több szakmai segítséget adjanak az iskoláknak, a mezőgazdasági politechnikai oktatáshoz. hr.'földi La.joa: a partszervezeteknek, hogy milyen az oktató-nevelő munkát se•itő tevékenységük, ez kölcsönhatásban van az úttörő és KISz •.tervezetek munkájával. E munkát a jelentés nem tárgyalja eléggé, nem elég elemző, pedig ezt szükséges lenne alapoaab■••••a megnézni, mert a nevelő munkát segítő tevékenységet nem aobad lekorlátozni a szakmai oktatásra. Látnunk kell azt, ^ -egy a pártszervezetek hogyan tudnak támaszkodni, milyen e~ rőt tudnak meríteni a tömegszervezetek munkájából, melynek 'eztönző hatása kell, hogy megmutatkozzon, felvetik az elv• ársak, hogy a. szülők ellene vannak annak, hogy a gyermekek olgozzanak. Ugyanígy fel lehetne vetni azt a kérdést is, hogy ezek a szülők nem azt nézik, hogy a gyermekük közelebb terüljön az élethez, hanem éppen ennek vannak ellen? Illoyes lett volna ezt is kihozni mélyebben a jelentésben. tantestületi egység munkájával kapcsolatban felveti a jelentés, hogy ennek érdekében a Pártbizottság sem tett meg -indént. Mi az oka annak, hogy a Pártbizottság részéről nem kapták meg a segítséget? Rósztvettera több pedagógus pártzárvázét vezetőségi és taggyűlésén, ezeken az üléseken azt tapasztaltam, hogy a pedagógusok igenis várják a segítséget. •'-gaz, hogy a pedagógusok között több probléma is - arait szintén tisztázni kell - pl. egyik pedagógus szembe áll, a másik■— 1, ilyen eset volt pl. ná^imnáziumban. A 113-as iskolában felmerült problémákra Albert elvtárs úgy — reagált, hogy a titkár áthelyezik másik iskolába. Nem tudomhogy ez helyes megoldás-e, nem-e kellene ezt közelebbről ín megvizsgálni! pedagógus pártszervezetek decentralizálásával kapcsolatban nem latom tisztán azt, hogy ennek előfeltételei megteremtődtek-e? A pedagógus pártszervezetek nem nagy létszámnál rendelkeznek. I^az, hogy a Szervezeti Szabályzat módot ad arra, hogy önálló pártszervezetek alakuljanak, azonban n«t mégsem tartom helyesnek. Igaz az is, hogy a pedagógusok r-észtveaznek politikai oktatáson, de ha a decentralizálást végrehajtjuk, akkor biztosítva lesz-e, hogy a pártszervezetek a helyzet magaslatán álljanak. Véleményem szerint Önálló pártcsoportok ia betudnák tölteni feladatukat, igy a PB- onk ia határozottabb, célratöröőbb irányítást kell hogy adjou. Szerintem abban kellene meghatározni a feladatokat, ’-ogy szervezetileg felkészítsük a pártszervezeteket, konkrétabb munkával kell őket megbízni, s munkájukat úgy irányiú ,d, hogy több tagjelölttel tudjanak foglalkozni. Véleményem szerint nem helyea - mint az az anyagban szerepel - hogy technikai személyzetet jelölik meg, mint olyan - hogy azokkal kell foglalkozni tagjelöltfelvétel céljából. Szükség van technikai elvtársakra is, de inkább pedagógusokra, hiszen ___________Go ______________________________-___________________________.___________________ _ I