Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1963-06-06

T 1 s ■ ' i- 9 -arra, hogy még mindig emlegessünk ilyen Mohácsi éa Schlek­­msnn ügyeket. Az a Kossuth es a. Dózsa Tsz. pártszervezete— nek a hibája, ha ezeket a problémákat még a mai napig sem rendezték le, tisztázták a tagság kozott. Nagyon szomorú,_ hogy a "kulak szövetkezet" és "proli-szövetkezet" felveté­sed tsz. tagok m között még mindig napirenden van. A családlátogatásokat nagyon igénylik a tsz. tagók, ezt fo­kozni kellene. Meg kellene találni azokat, akik a tsz-eken belül lazí­tanak hajtanak, - akár egy-egy vezető, akár bármely tag ellen. Libor Béla: m Hihetetlenül sok megállapítás és probléma van felvetve e jelentésben. Egy jó párszor'elolvastam a jelentést. E- zek a problémák meg vannak, élnek, - sőt talán még súlyo­sabb módon is megvannak, legalább is a Kossuth Tsz-ben,^ A pártszervezet létszáma nálunk meglehetősen kicsi. A párt­­szervezet tagjai közül nagyon kevés az olyan kommunista, akik tényleg aktiv hozzáértéssel tudnak résztvenni a párt­­szervezet által megszabott feladatok - politikai és gazda­sági - megvalósításában. Ne csak. Varga elvtárs végezze a pártmunkát, mert ez kevés! még mindig lehet azt érezni, hegy a pártszervezet másik két tagja"- Vári és Takács elvtárs - azon az állásponton van, hogy van egy függetlenített titkár, végezze az a fel­adatokat, az a dolga.­­A pártvezetőségi üléseket nálunk is rendszeresen megtart­ják, - hiba. az, hopp/ a pártvezetőségi üléseken nagyrészt gazdasági problémákkal foglalkoznak, - ami rányomja a bé­lyegét a taggyűlések munkájára is. Oka ennek az, hogy az embereket elsősorban a gazdasági helyzet izgatja, másrészt az elvi, elméleti kérdésekhez, politikai dolgokhoz kévéébe tudnak hozzászólni, kevésbé értik ezeket. Az aktivitás a párttagság részéről egy-egy taggyűlésen éppen azok részé­ről nyilvánul meg, akik egyébként is a pártmunkában a leg­aktívabbak közé tartoznak. Nagyobb részük viszont a gazda­sági munkában sem aktiv, - mint pl. Habók bácsi, aki 88 é­­ves, vagy Zsíros bácsi, aki egyház tanácstag és betegis* Vagy pl. Markos bácsi, aki egyszerűen otthagyja munkaidő ^ alatt a sertéseket és elmegy havat lapátolni, mert ott töb­bet keres, - s amikor leváltjuk szaladgál fühöz-íahoz, hogy milyen alapon tettük ezt!? Ez mind azt mutatja, hogy a párt­tagoknál még a példamutatással igen komoly^problémák vannak. Az kevés, hogy állandóan mi beszélünk, - jó lenne, ha az e~ gesz párttagság úgy beszélne a tagok között, ahogyan az tény­leg eredményes is. Az, hogy a pártépítés nálunk nehezen megy, annak egyik fő oka, hogy a mi tsz-ünk a legöregebb tsz. A kb. 60-70 idős, templomba járó tagokat nem tudjuk bevonni az alapszervezet­be, - azonban kb. 5-10 fő olyan személy van, akikkel a part­­épités szempontjából többet kellene foglalkozni. A1 határozat hozatallal kapcsolatban nincs probléma,_-^azonban a hiba az, hogy ezek csak hat ározatok maradnak, realizálást nem minden esetben nyernek. Pártépitoi munkánk sokkal eredményesebb lehetne, ha a patronáló üzem segítségét igénybe vennénk ezen a területen is. jO L “ " " ,i

Next

/
Thumbnails
Contents