Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

r i- 19 -Varga János: Helyes, ha a Pártértekezlet beszámolója megállapítja, ^hogy 1Q59 6ta ipán komoly mértokbön fojlodött a koriiloti Partbi— zottaág! Végrehajt óbizottság éo az apparátus munkája. Ezt az állítást azok tudják konkrétan igazolni, akik abban az időben is’ itt működtek és látták azt a lehetetlen helyzetet, amibe a kerület került. Egyes elvtársak azt állítottak, hogy ebből a kátyúból a kerület nem tud egészségesen kikerülni, olyan mely 1 ponton van a Pártbizottság pártirányitó munkája, __ X959 óta lényeges javulás állt be minden vonatkozásban, inas , szellem alakult ki, igen pozitív irányban. , . ^ „ A Pártbizottság és a Végrehajtobizottsag_ munkajat illetően a /”"N pártszervezetek nem tudnak véleményt adni. Ezzel &^jövőben fog­lalkozni kell. Sőt olyan eset is van, hogy vezetőségi tagok nem tudják, hogy kik a Pártbizottság tagjai, Végrehajt obizottsag tágja. Ez hiba, ezzel foglalkozni kell. , Az azonban pozitiv, hogy mamár nemcsak-azt ismerik el, ha az elsőtitkár elvtárs kimegy, hanem bármelyik politikai munkatárs kint van, úgy vetik fel, hogy "na kint volt a Pártbizottság . Régebben úgy Gáspár, mint Duciion elvtárs raagatartasat illetően voltak problémák, ma már ezen a téren is jelentős fejlődés van. Ma már azt mondják az apparátus tagjairól, hogy nagyon szorgal­masan végzik munkájukat és úgy beszélnek az emberekkel, ahogy a kommunistáknak illik beszélni. A KISZ-el kapcsolatos problémákat igen elesen kell hogy fel ves­sem. Úgy az Egyesült Vegyiműveknél, mint a Kislakasepito Kj.qZ—nél elmarasztalják úgy a KISZ Bizottságot, mint bennünket, azért, mert senki meg nem kérdezi őket, hogy hogyan folyik náluk a KISZ munkai - A pártszervezet részéről is felvetődött ez a kérdés, hogy egyálta­lán semmi féle élet nincs a KISZ szervezet részéről, kényszer meg­oldásként Németh Antal elvtársat bíztak meg a KISZ szervezet mun­kájának segítésével, de azóta meg annyit sem csinálnák, mint azt megelőzően! Nagyon fontos lenne a Kislakásépitő KTSZ-nél a fiata­lokkal való foglalkozás, hiszen tudomáson szerint 36 fiatal van a _ KfSZ-nél. Legalább ott mozgósítsák a fiatalokat, ahol vannak. A Vegyiműveknél teljes abszórdum, ami a fiatalok között uralko­dik. ^Rendezvényekre" jobb szülők gyermeküket már nem merik elen­gedni, mert ott erkölcstelenség folyik, a KISZ titkárral az elen0 Ma már a bírálat mindinkább elcterbe körül, melynek során felszín­re jönnek a problémák. _ A Tsz-ekkel kapcsolatban az a velemenyem, hogy úgy a Part VB., mint az apparátus a legtöbb energiát használ tel annak érdeké­ben,,. hogy kerületi termelőszövetkezeteink megszilárduljanak^ úgy politikai, mint gazdasági tevékenységük megközelítően jól foilyon. Nem a Párt VB., vagy az apparátus _ műnk aj aban keresen­dők azok a problémák, melyek még jelenleg is fennállnak. Valóban én is úgy érzem, hogy mi mezőgazdasági jellegű kerület vagyunk, a kerület lakosságát ezer szálak kötik valamilyen aior-^ mában a földhöz. Éppen ezért nagyon helyes, hogy a kerületi 1 al­bizottság nagy teret szentel a mezőgazdasági feladatokkal való foglalkozásnak. 90 \-----------------------------------------------------------------------------------------------:

Next

/
Thumbnails
Contents