Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1958-12-11
apfltRte. **"•*£•' f i , 1 Hiúra, hanem az arudai dolgozók okulására és nevelésére készülnének; Javuiást csak a vétségek és az azzal arányban álló büntetések ismertetésével érhetünk el. A HiáB. éppen ezért ebben az esetben is feljelentéssel élt az ügyészségnél. A Tükör működésével kapcsolatban panasz merült fel egyrészt a sz*l-Í^Ss2kw!ÍÍ!2z?Í^la; másrészt a minőség miatt. Megállapításunk szeriint a luker,,koluoegklmelés matt a kisebb tételeket azonos útvonalra csoportosítva egy rakománnyal szállitla, emiatt van, hogy e~ setleges később vásárolt tüzelőanyag tulajdonosához komibban jut köztudomású, hogyha kerületben, de ezen túl országosan is igen naír probléma a dolgozóknak egészséges, megfelelő méretű lakással való * ellatasa. lobb esetben előfordult, s előfordul nap mint nap, hogy akar írásban, akar szóban tömegével jönnek hozzánk lakásigényé sí Kérelemmel, hzz el azonban csak abban az esetben foi X ni ko zna tinik, ha szaoalytalansagoi észlelünk. A Tanács Házkezelési Csoportjának munkájával kapcsolatosan elég szépszámú be jel aités érkezett, A hibák kiküszöbölését itt is fontos feladatún [mák tartjuk. Bejelentés érkezett például, hogy a AV. u. 11. szám alatti igen tekintélyes értékű házingatlan állaga napról napra romlik, mert a húz tönkrement csatorrulzatónak megjavítását halasztgatják. Vagy: a.Kákoshegy, Szilágyi u. 50. szám alatti bérleményben a Házkezelési Csoporf cpittetott egy tégla wo-t, holott a lakásban már őzt megelőzően is volt egy vizöblitóses és egy fa wc. Ugyanakkor azonban a íbkosliget XVI. u.10. szám alatti lakék panaszát nem orvosoltak - itt 3 tobo tagból álló családnak csak egy we. áll rendelkezésére -mml az indoklással, hogy ez máshol is igy van Budapesten. xérmészelesen felmerülhet az a kérdés, hogy ha ezen a helyen nincs mód mó{& egy wc. építésére, vájjon hogyan volt mód olyan helyen éppivtetni, ahol ogy bérleményben egy család egy vizoblitfoes os egy fa wc~vel már amúgy is rendelkezett. Vagy: a XIX. u. 12. szám alatti épületben a Házkezelési Csoport megbízásúból ö kerületi Tatarozó Vállalat általános tatarozást végzett, az épület egyik vizes lakásából - melyben 8 tagú család ©f . szoba konvhás bcrleaonyben összezsúfolva él - a szoba padlózata ^ mogro triadt, a szekrényben lévő ruháménak merp éné szedtek, s ennek ellenére a tatarozás költse gvet ősébe a lakás padozatának idjavitasa-1 nem Uitótták De. 4 V'ap: bejelentették. # hogy o Házkezelési Csoport szomszédságában levő udvaron az építési anyagok Csáki szalmájaként, szétszórva hevernek. amiatt a törési százalék igen magas ős a mennyiségi ellenőrzés is lehetetlen,, ö Mindezeket a panaszokat felülvizsgál tűk, javaslatot tettünk kfiavi- Jasukrn os vdeme ivünknek a Tanács Végrehajtóéigottsáídhoz, mint f4c^tes szervhez történő továb oltásával szeretnénk a hibái: kiküszöbölését elérni. Töób bejelentés érkezett a Tanács Ápitési Osztályának működése és !?^kJaP?,Z0? bejelentette például, hogy az nAi Síi 6 v? S ++to V*clk 'í Íz ffitési Cgztálv minden felozolittto né 1 ni elveti,©. Vizsgalatunk eredményeként a Fővárosi l“Síf® úgy határozott, hogy a íelket a panaszod ’oirtoíxom mf. hagyta azzal, hogy azon egy éven belül az építkezést megkezdeni 00 ^{' ^Ven belül befejezni tartozik. L