Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1958-12-11
: , 1 l *" o » 2 * > Az építési osztály egyik mérnöke a körűiét tójd lakájának megbízásából öt telek felmerését vállalta telkenkénti 10 •- Fi.~os egységáron. A mérést egy délután úgy ahogy végrehajtotta, a tulajdonosok azonban a munka elvégzésével megelégedve nos voltak. Miután eredménytől énül sürgettek a telekkfoéres befejezését és a helyszínrajz‘ és a mérés közötti differencia helyrehozását, bejelentettéit panaszukat a UEii-hez* A felmérés elvállalása eleve szabály ellenes volt, mert a tanács ni kai mazásában lévő mérnök működési területén ilyen munkát nem vállalhat. A jól fizető maszek munkát túlnyomórészt hivatalos munkaideje alatt végezte. A népi ellenőrzés felszólítására rendezte a dolgot, de isméi munkaidő alatt, sőt magával vitte a tanács egy másik dolgozóját is a munka elvégzés -nek tanúságára. A-Tanács Végrehajtóöizottságtínál ez ügyben f egye Ital f el elő s sé gr ev oná s t leértünk, de ez még ezideig néni történt meg. Hasonló szabálytalanságot követett el az Építési Usztály másik ©lőndéja, amikor is a XIX. u. 20. szám alatti házinga klánnál a lakók beleegyezésének kikérése nélkül lakásleválasztásra adott engedélyt. Hbben az ügyben a Tanács Végrohajióbizoitsága fegyelmi felelőssé gr ©vonást eszközölt. Az előadót írásbeli megrovásba és más munkakörbe való helyezésre, az építési osztályvezetőt és a lakásosztály vezetőt írásbeli megrovásba részesítette. A Vegyesipari Vállalat munkájával kapcsolatosan a bejelentő kérte, hogy az elvégzett munkát a M. vizsgálja felül, mert véleménye szerint többlet számlázás történt. A helyszíni vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy a panasz jogos, éa 456.51 Ft.-os többletszamlássas történt. Olyan mun tót is 1 opzámláztak. amit nőm végeztek el. Természetesen a Vegyesipari Vállalat igazoló jelentésében védte vélt igazát, anyagi érdekeit, s a népi ellenőrök megáitanításaival nem értett egye ti. Az ügy rendezése érdekében a budapesti Javát óipari Tröszthöz fordultunk és kértük a felelős mogállapitásüt, de a Tröszt csak a számlában szereplő egységárakat vizsgálta felül, s azoknak helyességét igazolta. Végül a Fővárosi Tanács a bejelentés alapján a helyszínen felülvizsgálta a panaszt és a népi lenőrök véleményét igazolva a Vegyesipari Vállalatot 563*92 Ft. haladéktalan visszafiz lésére kötelezte. A visszafizetés azéta meg is történt. Munkánk itt is kézzelfogható eredménnyel járt, bár o dolog érdembeli elintézését fcobo hónapos huza-vona előzte meg. A kerület termelő szövetkezeteinél lévő visszásságokról is érkeztek bejelentések. Például az Aszódi Járási Büii. felkerte bizottságunkat annak tisztázására, hogy a Üakoscsabai Micsurin tsz. Bag községben az időszaki munkák elvégzésére hango sbemond ón toborzott mezőgazda?oági munkásoknak miért nem fizette- ki a beiért napi 50.- Ft. -os munkabért. A vizsgálat során beigazolódott, hogy a toborzásnál valóban 5.- Ft.—oö órabért ígértek, ele mivel a mun lóira jelentkezettek ogyrósze fiatalkorú volt, azok részére csak 3.- Ft. órabért fizette ki, A Sápi ellenőrzés véleménye az. hogy ebben az esetben hibás a tori:előszövetkezőt abban, hogy a fiatalkorúak muníció ©állítása ellőtt nem tisztázta a részükre fizethető órabér összegét, s ezzel jogos felháborodásra adott okot. Ez ügy további intézését az aszódi - Járási NKB.-nek adtuk át. A Dózsa ísz-nél a munkaegység előlegek túlfizetéséről érkezett bejelentés* A vizsgálat alKalmaval azonban a túlfizetés tényének mego 11 api tásán kívül elég súlyosnak mondható szabály tolanságokra derül t^fény. Jogtalanul felvett munkabérekkel, juttatásokkal és a pénzügyi os oizonylati fegyelem megsértésével kapcsolatosan. A termelőszövetkezet elnök© a vizsgálati jegyzőkönyvre adott igazoló je-L u ^ -_____________