Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1976-05-20

r i r — O — Fokozottabb törekvés tapasztalható a munkásfiatalok között végzett politikai nevelő munka ha t ék ony s ág án’a ¥ ~j avi t ás ára in* E téren azonban még csak kezdeti eredményekről beszélhetünk. Összességében tehát megállapítható, hsgy párt- és tömegszer­vezeteink, a gazdasági vezetés folyamatos feladatiak tekinti az üzemi demokrácia sokoldalúbb érvényesítését, s ilyen irány., bán befolyásolják a munkás kollektívákat is. Törekednek a jogok ás kötelességek, az érdekek összhangjának megteremtésére, a" niunlfahelyT légkor javítására. A pártszerve­zetek ^kezdeményezésére - a Hungarocamionban és az EVk'-ben - a vezetői megbeszéléseken a munkások képviselői érdemben részt­­vesznek. Ugyanakkor tapasztalható az is, hogy az üzemi deriokráeia é,■; sok tekintetben el ma rád a követelményektől/ A^kerületi PVB által 1974-ben megállapított hiányosságok nagy része - mint például egyes esetekben a demokratikus fórumok nem tartalmasak, közömbösség a közügyek iránt, hiányos válasz­adás, stb. - na is megtalálhatók. A hibák okai döntően a ve­zetői munka hiányosságaira, igénytelenségre vezethetők vissza. Az ilyen^vezetői magatartás ellen sem a felsőbb szintű gazdasá­gi vezetők, sem pedig a, pártszervezetek eddig még nem léptek fel kellő következetességgel. 3=/A munkabér é3 életkörülmények fejlesztése. Az anyagi megbecsülés, a munka és életkörülmények alakulása jelentős hatással van a termelésre, a munkások hangulatára, nunkakedvére. A kerületi üzemekben jelentős összegeket for­dítottak a nehéz fizikai munka, a szállítás megkönnyítésére, az egészségi ártalmak csökkentésére, a. szociális ellátás /fürdő, öltöző, étkezés/ javítására, az üdültetés fejleszté­sére . A^IV.ötéves terv során valamennyi dolgozó élet és munkakörül­­menyei tovább javultak. Elismerésre méltóak azok az erőfeszí­tések, ^amelyeket az EVLI, a BTV, a Fohérnenügyár tett a nők ^unkájának, életkörülményeik megjavítására. Mindezekkel együtt alvállalatok anyagi lehetőségei gyakran elmaradtak az igények­től, s ezt a dolgozók egy része nehezen veszi tudomásul. Problémát jelentett, s jelent ma is egyes szociális létesítmé­nyek kivitelezésének elhúzódása. Számottevően javult az anyagi megbecsülés is. A munkásuk sze­mélyi, havi átlagjövedelme a IV.ötéves terv időszaka alatt jelentősen emelkedett: 1970 1975 Bázishoz ,c.f, t /Oj _ _______________________FT/hó_____________emelkedés:__________ EVM 2,191 2.957 134,9 Hungarocamícn 2.790 4.097 146,8 Mezőgép 2.193 2.992 137,1 Kislakás 2.436 3.047 154.­Ráfész 2,697 3*538 131.­Délpesti 2.786 3-846 136.­./. j

Next

/
Thumbnails
Contents