Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1976-05-20

^ j-.mm * NiL#$ü***or í I i- 7 -A végrehajtott bérintézkedések általában megfelelően szolgál­ták a keresetek tervszerű növelését, a helyes arányok kiala­kítását, a termelékenység javítását. Az utóbbi években sike­rült érvényesíteni azt a követelményt, amely szerint a fizikai, t dolgozók jövedelmének emelkedése előzze meg az alkalriazot.tj.áyt^ A nehéz "f izikai, valamint ’ á V~ös3zetettebb szaKmunlcat v0;;zŐ1; jövedelmét növelték a legjobban. Még mindig előfordul azonban, hogy az uj dolgozókat.magasabb, vagy ugyanannyi^fizetésért_ veszik fel, mint amennyit a több éve ott dolgozói: kapnak# Az ilyen esetek többnyire élénk tiltakozást váltanak ki a kollektí­vákból « A vállalatok többségénél sikerült csökkenteni a túlórák_számát, de ezen a téren további lépéseket kell tenni a^jelenlegi^ará­nyok csökkentésére. Erre a munka szervezettségének javításával ! jelentős tartalékok aknázhatók ki. Nagy eredmény.volt hogy a Hungarocamion 1975 január 1-től saját erőből bevezette a 44 órás munkahetet. Már a határozat megjelentse előtt is, azóta pedig újabb lőhető'■ ségeket keresve, nagy gondot fordítottak az üzemen kivüli élet-. körülmények javít ás ára _« Mintegy 10 millió forrntraT" segítettek az ővő"dai ’férőEeTylTk sz"ái;iának bővítését. Ezáltal több vállala­ti dolgozó gyermekének elhelyezését biztosították. Az EV.M,^a Hungarocamion, a Ráfész közös összefogásával ABC áruház épült. A Kőbányai Közért Vállalat XVII*kerületben a IV.ötéves terv időszaka alatt jelentősen fejlesztette üzlethálózatát,^ohol az áruforgalmi árbevétel növekedésének üteme folyóáron számítva negahaladta mind a budapesti, mind az országos átlagot. Az V.ötéves terv során a vállalatok és a szövetkezetek további 17 millió forinttal kivánják támogatni a kerületben az^ óvodai 1 program megvalósítását, A szocialista brigádok a korábbiakhoz hasonlóan több ezer óra társadalmi munkával járulnak hozzája különböző gyermekintézmények fenntartásához, felszereltségének javításához. Jelentősebb munkáslaksá ópités csak a Hungarocamiónnál, az EVk­­nél volt. Ezen akció” kereten “Selül ^eddig 85 dolgozó jutott la­káshoz. A kerület fejlesztési tervében rögzítettek szerint ^to­vábbiak építését is tervezik, amelybe bekapcsolódik a BTV is. Az elmúlt időszakban problémát jelentett, a határidő csúszást eredményezett egyes hatósági engedélyek kiadásának elhúzódása, a kivitelezők munkájának hanyagsága. A közeljövőben felépülő Sima ut Il.lalcótelepen a Hungarocanionnak és az EVM-nek együt­tesen kb. 100 dolgozója költözhet uj lakásba. Megítélésünk sze­rint a nunkáslakásépités ösztönzése, segítése a kerliloti Tanács e^yik legfontosabb feladatát kell, hogy képezze^a jövőben és célszerű lenne a társadalmi bizottságok^működését maximálisan_ segíteni és napi feladattá tenni a nunkáslakásépités útjában ál­ló akadályok oporativ elhárítását. /Pl.: EVM-ben./ A kerületi Pártbizottság intézkedési terve fontos föladatként szabta mmg a munkások üzemen kivüli ügyelnek jobb Intézését. Ezzol kapcsolatban tenKivaTókat határozott meg a kerületi Ta­nács részére is. A Tanács évente több mint 10 ezer hatósági in­tézkedést hoz. Az ügyek intézése általában megfelelő, mintegy L-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j

Next

/
Thumbnails
Contents