Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1986-08-27

' ’ *»****^ I I- 3 -- Néhány pártalapszervezetben /Corvin,Geisler,Táncsics/ a feldol­gozásban résztvevő helyi előadók munkáját elismerve megfogal­mazták, hogy a külső előadók helyzetüknél, felkészültségüknél, tájékozottságuknál fogva többet tudnak nyújtani egy-egy politi­kai kérdés mélyebb megismerésében, ezért közreműködésükre to­vábbra is igényt tartanak.- A kongresszusi dokumentumok feldolgozása során tapasztalt ered­mények mellett azonban még találhatók nem kívánatos jelenségek, így pl. az érdeklődés és a politikai szükséglet helyes arányá­nak felismerése és biztosítása, a politikai képzésben a passziv befogadásra törekvés, a külső előadók túlértékelése, mely mögött "jólértesültségük" feltételezése húzódik meg, stb. A jövő évi politikai képzési elképzelések ismeretében is mond­hatjuk, hogy ezek az ellentmondások,szemléleti fogyatékosságok csak nehezen oldódnak. b./ A közoktatáspolitika helyi végrehajtásának kérdései:- Az iskolai munka tárgyi feltételei csak érintőlegesen szerepel­tek a beszámolókban, ennek oka a javuló feltételrendszer, a csökkenő gyermeklétszám.- A személyi feltételek egyértelmű romlásáról szóltak a beszámo­lók és a hozzászólások megerősítették ezt. Ezzel összefüggés­ben fogalmazták meg, hogy elismerésre méltó a párttagság helyt­állása a napi nevelő- oktató munkában. A jövő kilátásainak meg­ítélése nem derülátó. Az iskolavezetés erőfeszítéseiről, me­lyet az elfogadható személyi feltételek biztosítására tesznek elismeréssel szóltak. A pedagógus hiányt a magyar közoktatás legsúlyosabb problémájaként emlitik, mely egyebek mellett nehe­zíti, i11, akadályozza a tervszerű kádernevelést is. A személyi feltételek hiányával hozzák összefüggésbe a tehet­séggondozás, a felzárkóztatás és magas bukási arány problémáit, melyet a pártalapszervezetek többségében nemcsak szakmai kérdés­ként, hanem politikai kérdésként is kezelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents