Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1975-01-08
r n%- 71 -Középiskolai végzettséggel a vezetők 53»8 %-a, Főiskolai végzettséggel a vezetők 2,3 Egyetemi végzettséggel a vezetők 27,1 %-a rendelkezik. Az utolsó 5 év alatt a különböző szintű hatáskörökbe tartozó vezetők száma 55 %-kal növekedett, A létszámbeli felfutás azonban nem mindig járt együtt olyan minőségi változással, amelyet az üzemek előtt álló feladatok indokolttá és szükségessé tettek volna. /pl. Ikarus/ Az egyetemet és főiskolát végzettek aránya nem változott, pedig abszolút számuk 72 főről 115 főro nőtt. Különösen problémátikus, hogy a termelésirányítás kulcspozícióiban lévők,- gyáregységvezetők, főművezetők, művezetők -között kevés, mindössze 11 fő a felsőbb végzettségű. A vezetők munkastílusának, a dolgozókhoz való viszonyának előremutató vonása a demokratikus módszerek mind szélesebb körű alkalmazása. Az állami személyzeti munka párt irányitása; A pártszervek munkája előmozdította a káder- és személyzeti munka szerepének, jelentőségének növekedését. Javult az állami személyzeti munka demokratizmusa, káderkérdésekben a döntések jelentős részét széleskörű, igényes információszerzés ^ előzi meg. A Pártbizottságok döntési, alapszervezetek véleményezési jogköre alapjában véve érvényesül. Ez azonban még sok gonddal és zökkenővel jár együtt, és mindenképpen összefügg az adott alapszervezet vezetőségének felkészültségével, munkájának színvonalával. Pártszervezeteink az utóbbi két-három évben nagyobb súlyt fektettek a szakmai vezetők politikai képzésére. Legeredményesebben az Ikarus PB. képviselte ezt az elvet, konkrét eredményei vannak az A URAS csucsvezetősóge fellépésének is.