Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1975-10-15

A felelős illetően egyet ejtek azzal, hogy a Kiskapusi elvtárs legyen a felelős. Azt megnézzük, hogy a kilépők milyen korosztályhoz tartoznak. Az V. ötéves tervvel kapcsolatban; a biztonságérzetük meg van a dolgozóknak, azthiszen ez a lényeg. Az biztos, hogy nem igen tudnak róla, azt tudják, hogy a vállalatnak van elképzelése. A DH mozgalommal kapcsolatban: megvalósításra kert.; a gépiadat­feldolgozásra való áttérés, ez alapvetően megváltoztatja a munka­ellátottságát a vállalatnak. Csak a szocialista brigádokat mutattuk be, a munkabrigádokat nem. 1974-ben 70 kiváló dolgozó kitüntetés lett átadva, az idén 130. 1974-ben 3 KGM kitüntetés, idén 16, és kormány kitüntetés. A 6. pont. Ha brigádvezetőket összehívjuk összesen 160-an vannak. Ilyen nagy tömegben nem mondanak véleményt, hera lehet beszélgetni 160 fővel. Gyáregységi szinten inkább elmondják a véleményüket. Somogyi elvtárs Színvonalas vita volt, a legkülönbözőbb megközelítésekben felhív­ta a figyelmet, a napi munkában erre vissza kell térni. A jelentés a vázlatnak megfelelően kész lt. Az EMG VB összetétele, felkészpltsége van olyan, hogy az elvtársak a helyzetet minősítse, a következzetéseket levonja. Amit ennek érdekében kifejtettekek az egyértelműen pozitív, minden meglévő gonddal együtt. Minősítés és megfelelő következtetések; A téma kapcsán is a kedvező körülmények, külső és belső. Kedvezőtlen körülmények,, külső és belső. Ha akülső és belső minden meg van, akkor erre a munkára nagyobb igényt kell támasztani, fokozottabban többet követelni.

Next

/
Thumbnails
Contents