Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1975-10-15
kz aktivitást nézzük házon belül és házon kivül. A politikai munkát ebben az irányban kell fokozni. Házon belül nagyon sokat vannak aktiv emberek, mégis lakótérül© tűkön passzivvá válnak. Plfl. tanácstagi beszámoló. Ezen a területen társadalmi méretekben is kell valamit tenni, házon belül is nagyon sokat. Közéleti szereplés a vállalat valamennyi dolgozóját érinti, nem kapnánk rossz számot, ha családonként legalább egy fő képviseltetné magát, A beszélgetéseken részt vettem, fiatalok elemezték a maguk munkaterületén lévő fiatalokat. Boncolgatták, hogy miért passzi van a fiatalok. Úgy látják, hogy a fiataloknak nincs életcéljuk A csoportos beszélgetésen elhangzott a parasztság meg Ítélése, az orvos megítélése, ez veszélyes általánositás. Javaslom fogadjuk el az előterjesztést azzal, ami elhanghott a vitában. Vissza vinni szót váltani az emberekkel, a határozat végrehajtásáért a Zsarnóczay és Kiskapusi elvtárs legyen a felelős. 1976. első félévében visszatérünk a tapasztalatokra. VB egyetértett.