Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1966-01-05
• i * - 2 -felsőbb szervek segítségét;. Idősorrendileg a Fémöntő KISZ-nék kellett volna az első választás#kat megtartani szeptember 23-án. A közbejött akadáfyok miatt azonban több mint egy hónappal eltolódott. Ennek oka már nagyrészt ismétlésre került, az előző VB.-n Szabó József fegyelmi ügyével kapcsolatban. A hangulag leszerelésére a KISZÖV igen nagy munkát fejtett ki, de a helyi pártszervezet is kivette a részét a fenti munkából. Az október 27-én megtartott vezetőségválasztó közgyűlés jól zajlott le. A szaVazás eredménye a következő volt: a leadott 114 érvényes szavazatból Késik elvtárs 98-at kapott, az önmagát ellenjelöltként szerepeltetni kivánó Erdős részlegvezető ^ 12 szavazatot kapott. Az uj vezetőség ölkezdete a munkát, határozattabb intézkedéseket tudnak hozni is főleg egységesebbek lesznek a megválósitásában. A homok öntődében a hangulat lecsillapodott. A kialakult helyzethez nagyrészt hozzájárult Kfsik elvtárs korábbi magatartása. Azóta sokat változott. A másik problémás szövetkezetünk a Pannónia volt. Itt a régi gazdasági vezetők, nagykereskedők, gyárosok, volksbundjsták, voltak. Bár igyekeztek beilleszkedni, de ezt elsősorban saját érdekből - prémium, nagyobb kereseti lehetőség. A termelés fokozásáért mindent megtettek. De a szövetkezet vezetését ötletszerűen végezték, az elnök mindenkinek igazat adott. A választott szervek nem töltötték be szerepüket, az állandó személyeskedések miatt ideges hangulat uralkodott a szövetkezetben. A választások előkészítésekor $ KISZÖV újra Bodort javasolta felénk elnöknek. Nem értettünk egyet? egyrészt a vezetésben számottevő javulás nem következett be, másrészt Bodor elmúlt 6o éves, újabb 4 évre megválaatani nem volt indokolt. A KISZÖV elfogadta álláspontunkat és olyan uj elnököt javasolt, aki úgy politikailag, mint szakmailag megfelelő, Hermenn elvtársat. A szövetkezet előző munkáját igen alaposan és reálisan kiértékelte, a vezetés tervszerűtlen, a párt sem adott kellő segítséget, a szövetkezeti Dizottság nem tölti be a feladatát, az ellenőrző bizottság sem tartalmilag sem mennyiségileg nem töltötte be a feladatát, A kiértékelést megelőzően a szövetkezetnél revizori vizsgálatot is hajtottak végre. A kisebb-nagyobb számszaki eltéréseken kívül napvilágra került a címke ügy. így a géptulaj ionos kb. havi 8-I0000 Ft-hoz jutott. Bizonyítani nem lehet. Jellemző, hogy a géptulajdonos az előző szövetkezetnél is I $__________________________________________________ — - Jí