Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1968-06-21

! * i a kérdést* Mikor megjelent a Belkereskedelmi Minisztérium utasitáaa megerősödött tennem, hogy sokat kell még a hatá­rozatokat tanulmányozni. Ott látom a végrehajtási utasítás­ban a legnagyobb problémét, hogy akkor, amikor a Politikai Bizottság és a Kormány határozata nagyon helyes káderpoliti­kai irányelveket tartalmaz, ami ténylegesen a hibák kijaví­tásához nyújt nagyon nagy segítséget, addig a Belkereskedel­mi Minisztérium végrehajtási utasítása szinte teljesen ad­minisztratív munkára, nyilvántartásokra korlátozza le. Tisztában vagyunk azzal, hogy az érdemi munka sem mehet anél­kül, hogy annak ne legyenek adminisztratív vonatkozásai is. Szívesen foglalkozunk vele akkor, ha ez a munka értelmes és nyújt valamit. A hiba itt a Politikai Bizottság határozatá­nak nem megfelelő értelmezéséből adódik. Ezért mondom, hogy ahol jól akarják végrehajtani ezt a határozatot ott sokat kell foglalkozni vele a gazdasági vezetőknek, a pártszerve­zeteknek, meg kell vitatni egyes kérdéseket,'mert van még az értelmezés és megértés területén probléma. Hiába &oz _ Pártunk határozatokat ha a végrehajtás egyes területe­ken nem úgy fog történni, mint kellene. A másik probléma a gazdasági vezetés egyszemélyi döntése egyes kérdésekben. Hiba az, ha valaki nem ismeri fel annak szükségességét, hogy a szakmai képzés mellett milyen nagy szüksége van az alsóbb- és középszintű vezetők politikai képzésének. Nem véletlen a hármas követelmény előírása. Tudunk páldát mondani arra, hogy van nagyon jó, becsület esr, politikai képzettséggel rendelke­ző ember aki nem tud szakmai területet vezetni. Azzal is vé­tünk,' ha olyan feladattal bizzuk meg amihez nincs felkészült­sége. Nem lehet tudomásul venni csak a mindenáron való szak­mai előremenetelt politikai képzettség nélkül, mert nem fog­ja tudni megérteni az illető az elképzeléseket, arról nem is beszélve, hogy az élet minden területén vannak esetek ami­kor dönteni kell annak a szakembernek nemcsak a vállalat gazdaságossága szempontjából, hanem más szempontból is. Ha valakicsak szakszempontból nézi ezeket a kérdéseket és nem tudja politikai és hangulati következményeit felmérni, akkor nem tud megfelelően intézkedni. Ez a téma olyan sok­­^ szór felmerült, hogy megállapíthattuk, hogy gazdasági veze­tőink döntő többsége a hármas követelményeknek megfelel, csak nem tudtunk az egyes vezetőkre hatni olyan vonatkozásban, hogy nem lehet ezt a munkát kettéválasztani. Az emberek ne­velését sem lehet úgy korlátozni, hogy egy-egy vonatkozásban neveli a Személyzeti Osztály, pártszervezet, gazdasági ve­zető, mert merev elhatárolás itt nincs. Ha a Személyzeti Osztály foglalkozik valakivel beiskolázás szempontjából, altkor ezen keresztül több vonatkozásban is foglalkozik vele. Ma a képesítési rendelkezések is adnak le­hetőséget arra, hogy értelemszerűen határozhassuk meg a szakmai továbbképzést, és meg van a lehetőség, hogy ezzel a kérdéssel messzemenően foglalkozzanak. Meg kell mondani, hogy nem tud megfelelő partner lenni valaki, ha politikai képzés vonalán elmarad a követélményektől. Nem feladatom foglalkozni'a hozzászólásokkal, de van véle­ményem ezzel kapcsolatban. Felvetette Smáj elvtárs a kettős funkcióban lévők nehéz helyzetét. Az én véleményem az,hogy ez mindig az adott elvtársaktól függ, hogy hogyan tudják a két funkciót összeegyeztetni, mert ha valaki gazdasági ve­zető, és ugyanakkor párttitkar, elméletileg nagyobb lehető­sége van arra? hogy eredményesebben tudjon dolgozni akár a vállalatvezetés felé, akár a dolgozók problémáiban,, bajaik elintézésében. ___ ________ M ____________^____________ .J

Next

/
Thumbnails
Contents