Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1963-06-26
Tormószetes. hogy a feldolgoáás mindenirányú tapasztalatát összegezni egyik forma sem lett volna képes, éppen ezért a beterjesztett anyag is bővítésre szorul, de vita-anyagnak a VB. véleménye szerint megfelel. Ezenkívül egyes megállapítások alkalmasak a végzett munka eredményeinek, fogyatékosságainak összegezésére. >/ A VB. ülésen elhangzott észrevételek alapján igyekeztünk az anyagot konkrétabbá tenni, mivel az ilyen észrevétel helyes és jogos volt. Meg kell jegyezni azonban, hogy emelett a szerkezeti forma mellett a konkrétság nehéz dolog, mivel ozzol az anyag érthetőségét, áttekinthetőségét nehezítettük volna meg. Pl. arra választ adni, hogy a dolgozók vagy a lakosság egyes rétegeit zömében milyen kérdések foglalkoztatják tudunk választ adnif Készült egy feljegyzés is, mely a csoportok felsorolásából egy-két fő vonás meghatározásából áll. Ez az anyag terjedelmében megnövelte volna, igy eltekintettünk tőle és ennek egy részét beépítettük a megfelelő helyekre. De arra is gondoltunk, hogy a PB ülésen ry beszélnek erről a tömegszervozetek vezetői, és azok az elvtársak, akik ezt jól ismerik. c„/ Hasonló nehéz feladat volt a nézetek csoportosítása. Jogos az a kérdés, hogy hol vetődnek fel és milyen főbb megállapításoknál jobb, vagy baloldali nézetek. A .jelentésben egy pár helyen ezt jellezzük és a követkeáBtéseknél a B. pontban ezt összegeztük* a VB. állásfoglalása alapján. ,,jA nézetek zöme a korábbi dogmatikus felfogás és szektágís magatartás maradványa.” Úgy gondoljuk, ez kifejezi a kerületben tapasztalható nézetek fő jellegét* Ez nem jelenti azt, hogy nekünk csak ez ellen kell harcolni és elhanyagolhatjuk a ket-frontos \ ?- 2 -