Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1963-06-26

harcot;. Nálunk is akad jobboldali nézőt és rög­tön észrevesszük ha a vitákra állásfoglalásokra, munkára jobban oldafigyelünk. d./ Az ősztál harc jelenlegi m&dszerelt, formáit jobban meg kell mutatni, i>ontosabbá kell tenni, volt a következő észrevétel. Az anyag utal is rá több helyen. FI. a bevezető­ben "nem minden dolgozó látja világosan, hogy az ő jobb munkája hogyan járul hozzá a szoci­alizmus gyorsabb felépítéséhez”., vagy a 7* oldalon mikor azt Írjuk "hogy a jelen időszak­ban a gazdasági épitomunka ós az ideológiai harc került előtérbe”. Ugyanott ” a szocialista öntudat fejlesztése ezt híre kérdése, mely nem az emberek ellen, hanem az emberek megnyerésé­ért folyik.” Azonoan mégis szükséges,a pontosítás, mert azok akik nem látják , azok nem értik Lenin olvbársnak. azt a tanítását, hogy a proletárdiktatúra nemcsak erőszak, és nem is elsősorban az, hanem széleskörű az egész társa­dalmat átfogó gazdasági szervező és kulturális nevelőmunka. Ez a megállapítás nem ellentétes az anyag egy későbbi megállapításával amikor rögzítjük, hogy "egyre többen megértik azt, hogy a fő front melyen a harc folyik a szocializmus teljes felépítéséért, a gazdasági ópitő munka területe." Az előbbi a marxista-leninista eszmék megérte­tésének szükségességét az utóbbi az eredményeit mutatja. nevutb Ux V«A>v<ífcU\**.vueJl jcg'Jct Q»/^ .beterjesztett anyag Isgegáhálb k<efcfc& £fcgesei- IbA soesat, hgjfg % pártáiétünk fontos kérdésciydtaána»MMíaiki. Ezért csak röviden érin­tettük az ezzel kapcsolatos problémákat és az év végére tervezzük ennek feldolgozását és P-0 _______________________________________________ w> ^ mm

Next

/
Thumbnails
Contents