Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1985-02-16/1
132 A lakótelepen az itt felnövekvő ifjúság aktivitása már érezhető. Alakult már amatőr tánczenekar, focicsapat, tenisz szakosztály és most azon munkálkpdunk, hogy működésükhöz a megfelelő feltételeket biztosítsuk. Szeretnénk a lakótelepeinken nem csak lakást hanem közösséget is építeni. Ennek érdekében a kerületi Párt, Tanácsi és Vállalati vezetőkkel, a Hazafias Népfronttal, a Sport Hivatallal szorosan együttműködve újabb tervek megvalósitásán dolgozunk. Az igények sokrétűek, színesek. A garázstól a szakkörig, a könyvtáraktól a kábeltelevízióig minden belefér. Tervezzük további telepszerű, garzon és családiházas lakások épitését is, Biztosítani szeretnénk a folyamatos építkezést, a további lépcsőzetes csere lehetőséget és azt, hogy az itt felnövő nemzedék is itt jusson lakáshoz. Munkánk: fontos része, a már beköltözött kétezer lakás üzemelésének biztosítása, az épületek karbantartása. Ehhez megfelelő szervezetet alakítunk ki, fő és mellékállású dolgozókból. Van egy gondnoki hálózatunk. Gondnokaink rendszeresen ellenőrzik az épületeket és azonnal intézkednek . az észlelt hibák elnáritásában. Van egy karbantartó üzemünk, a legszükségesebb szakmák szakembereiből, akik a hibák javítását végzik. Az elmúlt évek, az idei hideg tél és szélvihar bizonyította, hogy ez az önköltséges áron végzett tevékenység hozzájárul ahhoz, hogy lakótelepeinken nincsenek tartós üzemzavarok, épületeink állaga kielégítő, jelentősebb felújításokra még nincs szükség. A legtöbb gondot fenntartási munkánkban az okozza, hogy az építőipar munkája minőségileg kifogásolható. A hibák kijavítása, a kivitelező garanciális kötelessége, mégis sokáig elhúzódik.Gyakran csak pereskedéssel tudjuk a hibák kijavítását kikényszeríteni. Ez pedig sok fölösleges munkával és a tagok zaklatásával jár. Ez minden épület beköltözése után felmerülő gond. Sok bosszúságot okoz és a vezetőséggel szemben rossz hangulatot kelt. Ezt tetézi a fenntartási költségek, közüzemi dijak állandó növekedése. Ilyen körülmények között, évek munkájával tudjuk csak biztosi-I