Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1985-02-16/1

133 tani azt a lépcsőházankénti lakóbizottsági és épületenkénti küldött rendszert, ami szövetkezetünk demokratikus működésé­nek feltétele, A szövetkezeti demokrácia alapja, a lépcsőházi közösség kia­lakítása. Itt dől el az, hogy a lakótelepen milyen életfor­ma alakul ki. Ezért a jó közösség kialakulását, érdekeltsé­gi alapon segitjük elő.Szorgalmazzuk azt, hogy a lépcsőház takarítását és a kisebb javítási munkákat, a tagok maguk vé­gezzék. A felmerülő költségeket lépcsőházanként tartjuk nyil­ván és a havonkénti befizetés, a tényleges költségek szerint alakul. Ez ösztönző arra, hogy amit lehet, a tagok saját ma­guk javítsanak, de legfőképpen arra, hogy semmit ne rongáljanak. Minden kérdésben a lépcsőházon és épületen belül az ott la­kó tagok döntenek. Teljes önkormányzat érvényesül. Egyre több párttag vállal a lakótelepen tisztséget és ez nagy segítséget jelent, a széleskörű demokratizmus létrehozásában. Ezt azonban még főleg az újonnan beköltözőknek tanulni kell. Sokan még csak a jogaikat ismerik. Nem látják be, hogy jogokat csak a kötelezettségek betartása tud biztosítani. Évenként két alkalommal tartunk küldöttgyűlést, amire valameny­­nyi tagunk részére, tartalma, nyomtatott tájékoztatót adunk ki. Az elmúlt évek kiemelkedő munkájáért, a munkaversenyben vál­lalt feladatok országos szinten értékelt teljesítéséért Szö­vetkezetünk 1984-ben elnyerte a "Kiváló Szövetkezet" kitünte­tést. Tanácsi és Vállalati támogatással most épül a Centenáriumi lakótelepen, a Szövetkezet karbantartó épülete, ahol lehető­ség lesz dolgozóink részére megfelelő munkafeltételeket biz­tosítani és módunk lesz a szolgáltató tevékenység kibővítésére is. KEDVES ELVTÁRSAK , ELVTÁRSNŐK ! A beszámolóban több helyen is olvastam, hogy főleg a családa­lapításnak, gondot jelent a lakáshoz jutás. Ez valóben igy van, annak ellenére, hogy mi több lakást építünk, mint amennyire L

Next

/
Thumbnails
Contents