Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1970-10-10/1
7./ Az MSzMP. IX. Kongresszusa, valanint az MSzMP. Politikai Bizottságának 1967. május 9.-i határozatai kedvező feltételeket teremtettek a párt ■ káder és személyzeti munka alapelveinek érvényesüléséhez. A káderpolitikai elvek egységes értelmezésében sikerült elére lépni. A párttagok helyesléssel fogadták a Politikai Bizottság határozatát. A biráló meg* jegyzések csökkentek, de nem szűntek meg. Egyes konkrét esetek kapcsán szóváteszik a következetlenséget, a követelmények szétválasztását, a szubjektivitást, magasabb mércét állítanak a gazdasági vezeték elé. A párt káderpolitikai elvei a kerületi Pártbizottság és a pártszervezetek gyakorlatában egyre inkább érvényesülnek. Megnövekedtek a kiválasztás követelményei. A párttagság igényesebben birálja el a vezetéségi tagok rátermettségét, emberi tulajdonságait. A választott pártszervek összetétele, politikai felkészültsége kedvezd összképet nyújt. Több tehetséges kommunista került a vezetésbe. A hatáskörök decentralizálása növelte a pártszervezetek felelősségét. A kiválasztásban, a nevelésben és az ellenérzésben a választott szervek szerepe jobban érvényesül. Javult a kádermunka tervszerűsége. A kerületi Pártbizottság elkészitette a hatáskörébe tartozók káderfejlesztési és iskoláztatási tervét. A pártiskolai javaslatok egyrésze már a távlati elképzeléseket szolgálja. A személycserék átgondoltabbak és az adott terület megerősítését is elősegiti /Ikarus PB., Rendőrség, Vöröskereszt, MHSz, TS, stb./. Rendszeresebb a hatáskörbe tartozók tevékenységének figyelemmel kisérése és értékelése. A minősítések megalapozottabbak, tárgyilagosabbak. A kádermunka titokzatossága feloldódott, demokratizmusa erősödött. Céltudatosabbak a káderek ideológiai ismereteinek bővítésére tett intézkedések, Az elmúlt négy évben 2 főről 9 főre növekedett a pártfőiskolai végzettségűek száma. A Politikai Főiskolán 3 fő folytatja, illetve kezdte meg tanulmányait. 1 éves pártiskolát 1 fő, 5 hónapost 44 fő, Marxista-leninista Esti Egyetemet 118 fő, szakosítót 30 fő végzett. Jelenleg 1 éves pártiskolán 2 fő, a Marxista-leninista Esti Egyetem általános tagozatán és a szakosítón 122 fő tanul. Az alapszervi titkárok és vezetőségi tagok közül 96 fő vett részt különféle továbbképző tanfolyamon. A felsorolt eredmények mellett kiütköznek munkánk gyengeségei is0 Néhány helyen kádergondokkal küzdünk. A megoldást nehezíti, hogy a törekvések és eredmények ellenére hiányos utánpótlási bázissal rendelkezünk. A kiválasztás nem elég széleskörű, a kádertartalékként számításba jövők tervszerű felkészítése-f a várható feladatokra még nem kiforrott. A legutóbbi években megfigyelt jelenségek, és a pártvezetőség-választások hangsúlyozottan tükrözik a fizikai dolgozók kiválasztási folyamatának lelassulását. Ezért üzemi pártszervezeteinknek halaszthatatlan feladatát képezi, párt és gazdasági vezetésre alkalmas munkásokból álló utánpótlási bázis megteremtése. A kádermunkát továbbra is nehezíti, hogy a nevelés nem folyamatos, a magatartásbeli és munkamódszerbeli hibák r ~!* - 37 -L -l