Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1970-10-10/1

kiváltó téma - a párt, a munkásosztály vezető szerepe, káderpolitika, szövet­ségi politika, stb. - ma már nem olyan nyomatékkai jelentkezik, hozzátéve, *■ hogy a belső és a nemzetközi helyzet változásai felszínre hoztak régebben má­sodlagos jelentőségű nézeteket, vagy eddig kevésbé ismert ideológiai problé­mákat. * a./ A legutóbbi években a kerületi pártmozgalom politikai tevékenységének középpontjában a gazdasági feladatok világnézeti megalapozása és gya­korlati megvalósítását szolgáló felvilágosító és szervező munka állt. A kerületi Pártbizottság irányításával a pártszervezetek és tömegszer­vezetek céltudatosan foglalkoztak a gazdasági mechanizmus reformja be­vezetésének politikai előkészítésével. Ennek során sikerült a közvéle­mény előtt megismertetni a reform lényegét, bevezetésének szükségessé­gét. Már az előkészítés folyamatában tisztázni néhány aggályos észrevé­telt /visszalépés, anarchiához vezet, stb./. A mechanizmus bevezetése óta eltelt időszak a politikai munka eredmé­nyességét igazolja, a termelékenység növekedését, a feladatok - a dol­gozók helyzetét javító - végrehajtását szolgáló politikai és gazdasági intézkedések a mechanizmus iránti bizalmat növelték. Ugyanakkor az eddi­gi gyakorlat néhány világnézeti problémára hívja fel a figyelmet. A gazdasági mechanizmus hatékonyabb érvényesülését, az átrendeződés folya­matának mélyebb megértését gátolják a múltban gyökerező szemléleti marad­ványok, valamint a közgazdasági ismeretek viszonylag alacsony szintje. Következménye: az előforduló, elsősorban a régi mechanizmusból eredő hibáknak a jelenlegire vetítése. Értetlenség az ármozgásokkal kapcsolato­san, türelmetlenség - elsősorban a fizikai dolgozók körében - a mechaniz­mus hatását illetően. Feladatként jelentkezik ezért továbbra is a gazda­ságpolitikai ,közgazdasági ismeretek fejlesztése, egyes összefüggések sok­­oldaú megvilágítása. Az ideológiai munkában az eddigieknél többet kell foglalkozni a gazdasági mechanizmus társadalmi kihatásainak tanulmányozásával, ennek alapján a feladatok kialakításával, A közérdeklődés középpontjában jelenleg is az életszinvonalpolitika áll. A helyzet megítélésében - különösen 1969. ta­vaszán és őszén - széleskörű vita bontakozott ki0 Az egység még a párttag­ság körében sem volt megnyugtató. A politikai felvilágositó munka bátorta­lan, magyarázkodó jellegű volt. Nem hangsúlyozta ki eléggé az életszinvo­­nalnövekedés és a termelési, termelékenységi feladatok megvalósulása kö­zötti szoros összefüggést. Az anyagi érdekeltség és a tudati ráhatás vi­szonyában jelentkezett a kettő szétválasztása és az érdekeltség előtérbe állítása. Következményeképpen több helyen visszatérő jelenség az anyagias­ság, az egyenlősdire való hajlam. A gondolkodásmódban nem tudatosodott eléggé, hogy a gazdasági mechanizmus teljes érvényesülése jobb munkát, de egyben világnézeti formálódást is feltételez. Nem kielégítő az előrehaladás a népgazdasági érdek elsődlegességének megítélésében és követésében. A társadalmi és egyéni érdekek mellett hangsúlyozottabban jelentkeztek a L­­_l ________________________________________________________________________________________________________________ r n-23-

Next

/
Thumbnails
Contents