Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1972-09-28
í— " —) i » I ~ 2 -Pártból kilépés: Szabó Vilmosné pártból való kilépését a Végrehajtó Bizottság elfogadta. g. Napirend: Tusa etnő: Néhány bevezető gondolatot tesz. Ez az anyag tulajdonképpen egy visszajelentés. Az 1971. áprilisi Bp-i határozat visszajelentése. A X. kongresszus határozatainak végrehajtása során észlelhető, hogy mind jobban előtérbe kerülnek a tudati vonatkozások. A X, kongresszus határozatai nyomán felismerték, hogy van társadalmi szükségesség, a tudat formálásának igénye fellelhető. Ugyanakkor azt látjuk, hogy előtérbe kerülnek ezek a dolgok, ennek indokolását tulajdonképpen az is adja, hogy a pártszervezetek tevékenységében meglehetősen hátt érbe szorultak ezek a dolgok évek hosszú során keresztü 1. Ebből következik, hogy ha reálisan akarunk látni és értékelni , hogy ezt tudomásul kell venni. Természetesen nem azzal a szándékkal, hogy lemondjanak a tudati dolgokkal való foglalkozásról, hanem éppen azért, hogy erre irányítsuk a pártszervezetek figyelmét. A közgondolkodással kapcsolat os lehetőségek bizonyítják, hogy e lehetőséget fokozni k ell a pár tszervezeteknél. A népművelés, vagy közmüvelés egy része ennek a tudatformáló folyamatnak, eszköze a tudatformáló folyamatnak, és i lyen cimen került már tavaj a pártbizottság i anyagba. 1971. szeptemberében a Budapesti Pártbizottság tárgyal ta ezt a témát. Elsősorban üzemi végrehajtásról van itt szó. Főképp a nyolc nagyüzemről. Az anyag területileg is leszűkíti az üzemekre és a munkásokkal való fo/glalkozásra a tárgyalást A témát illetően két fontos dologgal állunk szemben, a 8. általános iskolai osztály elvégzésével, és annak he lyzetév el, valamint az olvasómozgalommal. Ennél azonban lényegesen többről van szó. Éppen azért, mert ez egy elhanyagolt terület, mert a pártszervezetek csak most kezdik a vele való foglalkoz ást. Tudjuk, hogy a realitás azt indokolja, hogy lépésről-lépésre kell a pártszervezeteket, erre a té m ára rávezetni . A munkásmüveltséggel való fog-i 7 t 1 O i m* Wj*