Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1972-09-28

ittjwn—m. r~ n 8- 3 -lalkozás pártirányitás feladat minden szinten. Arra is rá kell vezetni a pártszervezeteket, hogy ebben a témában is konkrét leiadatokat tudjanak meghatározni. Eljutottak odáig, hegy egy-egy témában időszakosan a "kel1-t" is meg tudták fogalmazni. A probléma csak az, hogy hogyan kezd­jenek hozza, és hogyan folytassák, A MEGÉV-ben eljutottak odáig, hogy a termelésen túl is kell foglalkozni a szo­cialista brigádokkal . Sok embernek meg kell tanítani, hogy nemcsak 1 fogadni kell a dolgokat, hanem cselekedni is kell a határozat végrehajtásáért. A munkásmüveitség eme­­^ lésére kell a 1 gnagyobb gondot fordítani. A nyolc üzem dol­gozói közül 39 százalék nem végezte a 8 általánost. Ez nagyon magas szám. Problémát ad az is, hogy ez a szám állandóan növekszik. Állandóan termelődik azoknak a száma, akik valamilyen oknál fogva nem végzik el az általános is­kolát. Ebben a kérdésben szemléletbeli probléma is van. Szükséges e lemondani egy 4o éves munkásról, mert nem a­­karja elvégezni a 8 osztályt. A munkás 4o éves kora után nem akar tanulni, holott még 2o évig részt vesz a termelés­ben. Szükséges lenne ezzel a kérdéssel szisztematikusan fog­lalkozni. A társadalmi oldalról az idény és az útkeresés már felmerült, arra gondolok, hogy a Budapesti Pártbizott­ság határozata tartalmazza, hogy uj módszert kell keres­ni mely biztosítja a dolgozók részére a 8. osztály elvég­zését. /illami vonalön sem megfelelően ösztönzik ezt a kér­dést. Pl. a dolgozók iskolája képtelen másféle tematika szerint dolgozni, mint a gyerekeknél, ez viszont nem felel meg a felőtteknél. A 8 üzem szakszervezeti titkárának véleményét ismerem. A szakszervezetek központjai se kapcsoltak rá erre a dolog­ra. Vagy valahol útközben elakadtak. Meg kellett elégedni csak a tájékoztatása al. A népművelés nem önmagáért való dolog. Más párthatároza­tok végrehajtása során is bebizonyosult, hogy nem önmagáért van, pl. nőpolitika, ifjúsági határozat kapcsán is. Azt hiszem reális, hogy visszavigyük a pártszervezetek elé

Next

/
Thumbnails
Contents