Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1966-03-10

olyán változások is voltak, abban az időben, mint a titkár' le­váltás, szakszervezet vezetőjének lecserélése. Volt olyan eset, hogy elfelejtettek termelési tanácskozást tartani, s amikor pedig tartottak, közel 70 dolgozó szólt hozzá. Az üzemekben lassan kialakultak olyan nézetek, hogy az üzemben 03 a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták nem képviselik a dolgozók ügyét. Ez egyrészt a szakszervezet gyengesége, melyre a pártszerve­zetnek fel kell figyelni. De nem ez a jellemző. Megítélése szerint a Pártbizottságot illetően bizalmatlanság van, annak ellenére, hogy sokat fejlődött az utóbbi időszak alatt. A jelentésből olvasva a személyi összetétel kialakításánál nem úgy értettük, hogy má3 pártszervezetekből vonjanak be személyeket, hanem , hogy másik területet látó, ismerő elvtár3akat vonjanak be, akik ismerik a területükön dolgozó elvtársakat, olyan elvtársakat, akik tartalmilag tudják képviselni a pártszervezetet 03 a pártbi­zottság személyi összetételét ilyen vonatkozásban alakítani. Vadnai elvtárs tevékenységét illetően a vállalat pártszervezetének feladata a koordinációs tevékenység folytatása. Egy jól működő gazdasági egység feltételezi a jól koordináló pártszervezetet. A másik amit felvet, hogy ma mar gyakorlati tapasztlat mutatja, hogy Vadnai elvtársnak is igényesebbnek kell lenni a vezetést illetően saját személyében i3. Ezt úgy érti, hogy ne csak ő dolgozzon, hanem dolgoztatni kell egy kicsit többet.­Rúzsbatszky elvtárs Az anyag áttanulmányozása után az az érzése, hogy alapos, lelki­­ismeretes sokoldalú munkát mértek fel az elvtáraak. Az anyag túlságosan negativ, úgy gondolja, helyes lenne, ha a VB olyan határozatot hozna, melyben a túl sok negativitást is helyére tenné. Ismeri a korábbi pozitív dolgokat, úgy érzi, hogy nem tükröződik úgy az 1964. év óta eltelt időszak, mint valójában volt. Említést tesz, hogy az elvtársak nem a címben megadott dolgokra adnak választ. ^ Egy7 ogy határozat végrehajtásával kapcsolatban; pl központi bizott­sági anyagot üzemi PB szinten akarjuk magyarázni és végrehajtani. Ez igy nem megy, - a kerületi pártbizottság határozatának végre­hajtását, mely konkrét é»3 lemérhető, inkább lehet üzemi szinten magyarázni. Az anyag több általános dolgot tartalmaz, amelynek realizálására nem tért ki. A 7» oldal II. és III. bekezdése alqp jóban véve helye3j de felmerül a hogyanja, aminek határozatban kellene szerepelni és ellenőrizni kellene, hogy hogyan próbáljunk előbbre jutni. Ez az anyag értékéből sokat von le. Ennek ellenére az anyagot jónak tartja és alkalmasnak határozat hozatalra. Varga elvtárs által elmondottakra; Melyik az a kérdés, vagy hatá­rozat, melyek megértésével probléma van általában, vagy konkrétan? Nehéz határozatok voltak, amelyeket elsősorban meg kellett érteni, s mint mondta Varga elvtárs hogy nem sikerült a szakszervezeti taggyűlés, főosztályvezetőket kérték fel, hegy segítséget nyújtsanak. Ahol a hatás,^ott a hatalom. Ezek úgynevezett nehéz határozatok 3 ebben egyetért Varga elvtársBal, s ez zsebre ment. A szakszerve­zeti bizalmiaknak kellett volna érezni a főosztályvezetők segítségét. Szapu elvtársnő említést tett Vadnai elvtárs problémájáról. Azzal egyetért, hogy túl sokat vállalnak magukra, a a politikai munkára nem marad idejük, - ezt lehetne fordítva is elvtársak. A pártszervezet felelős a politikai mozgalmi munkáért. A főosztály­­vezetőknek és gazdasági vezetőknek komoly feladata ós nem felelŐ3sé­„v ti •— - ---------------------­. u. — -m—i JK-i ^ -Ib­

Next

/
Thumbnails
Contents